Évadnyitó Kecskeméten: Szász János is rendez majd

Színpad

(MTI) ? Szeretnénk megőrizni azt a közönségfigyelmet, érdeklődést és szeretetet, amelynek köszönhetően emelkedett a nézőszám az elmúlt három évben, ugyanakkor meg kell erősíteni azt a szakmai színvonalat, amelyre egyre inkább odafigyelnek a kritikusok és a színházi szakemberek ? fogalmazott Cseke Péter igazgató a keddi évadnyitón.

 
A három játszóhely közül a nagyszínházban kerül színre Agatha Christie Az egérfogó (rendező: Cseke Péter), Lehár Ferenc A víg özvegy (Szerednyey Béla), Thomas Middleton és William Rowley Átváltozások (Rusznyák Gábor), Heinrich von Kleist Az eltört korsó (Forgách András), valamint Csiky Gergely Buborékok (Mohácsi János) című darabja. A Kelemen László Kamaraszínházban Füst Milán Boldogtalanok (Szász János), Tormay Cécile és Deres Péter A régi ház (Cseke Péter), illetve Deres Péter Amazonok (Lüzisztraté expressz, rendező: Réczei Tamás) című darabját nézhetik meg az érdeklődők. A Ruszt József Stúdió Színházban Katona József Bánk bán című drámáját Szabó Borbála átiratában mutatják be, és színpadra állítják Richard Crane Karamazov testvérek című darabját, ezt Béres Attila rendezi.
 
A tizenkét bemutató között lesz két gyermekelőadás is: Réczei Tamás-Szemenyei János-Galambos Attila Winnetou című zenés játékát a színház művészeti vezetője, Réczei Tamás rendezi, Békés Pál A kétbalkezes varázsló című mesedarabját pedig Cseke Péter.