Évadnyitó a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Színpad

(MTI) Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évadban rekordmennyiségű, 11 bemutatót tartottak, emellett 6 előadást újítottak fel, két hétig tartó nemzetközi fesztivált rendeztek, a társulat számos turnén, fesztiválon vett részt. "Ez egy kicsit túlhajtott időszak volt, az idén józanabb évadot tervezünk 8 premierrel" ? mondta, hozzáfűzve, hogy az első két bemutató próbái már javában tartanak. Tájékoztatása szerint az évadnyitó előadást szeptember 14-én tartják, a Leonce és Léna című darabot láthatják a nézők.
 
Az évad első bemutatóját Lakatos Róbert fiatal filmrendező viszi színre a multikulturális központként működő Tranzit Házban, az egykori Szamos parti zsinagógában. A Drakulatúra ? avagy a Brand Stroker Projekt című darabot, amelynek premierje szeptember 18-án lesz, az Emergency Entrance (Vészbejárat) című nemzetközi színházi projekt részeként tűzik műsorra ? tette hozzá. Az igazgató tájékoztatása szerint az évad második premierjeként a Thomas Vinterberg rendezte dogma-film, a Születésnap adaptációját állítja színpadra az egyik legjelentősebb amerikai színházi alkotó, Robert Woodruff, október 4-i bemutatóval. Ez a produkció is egy nagyobb, két-három évadra szóló projekt része, amelyben amerikai rendezőket, díszlettervezőket, előadásokat hívnak meg, amerikai drámát mutatnak be, majd a darabokat több európai színházban is előadják.
Tompa Gábor szólt arról is, hogy a francia Alain Timar rendezésében láthatja a közönség Alfred Jarry Übü királyát, a bemutatót december 2-ra tervezik. Ezt követően párhuzamosan készül két előadás: a színházban harmadszor rendező Andrei Serban állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című művét, a darab premierjét a tervek szerint január végén tartják.
 
 
Ezzel párhuzamosan egy magyar klasszikus ifjúsági előadását láthatják a nézők, amely valószínűleg Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című műve lesz mondta a színház igazgatója. Várhatóan márciustól láthatják a nézők a stúdióteremben August Strindberg Júlia kisasszony című darabját, amelyet Felix Alexa bukaresti vendégrendező visz színre.
 
 
Majd a nagyszínpadon egy amerikai rendezőnő állít színpadra kortárs amerikai drámát: Charles Mee A tökéletes házasság című művét. Ezzel párhuzamosan a stúdióban Abe Kobo regényéből készült színpadi adaptációt rendez Mona Marian A homok asszonya címmel.
 
 
Az igazgató beszélt arról is, hogy az új bemutatók mellett műsoron tartják az előző évadok legsikeresebb előadásait és számos vendégjátékot, illetve fesztivál-meghívást is teljesít a társulat. Mint mondta, a stúdiószínpadon felolvasószínházi esteket rendeznek a magyar klasszikus és kortárs művekre összpontosítva. Felolvassák például Máté Angi Mamó című regényének színpadi változatát, emellett költői estek, koncertek, filmvetítések, táncszínházi előadások is szerepelnek a műsoron. A színház Budapesten is bemutatkozik: folytatják előadás-csere programjukat a Vígszínházzal, és a Vendégségben Budapesten sorozat keretében is több előadásukat láthatják a nézők.
 
 
Az igazgató beszélt nagyszabású távlati tervéről, álmáról is, egy 400 férőhelyes új színházterem megépítéséről, amely alkalmas lehet fejlettebb technikai felszereltséget igénylő produkciók befogadására. "Egy jó akusztikájú, modern színpadtechnikával felszerelt színház nagyon sok mindenre megoldást jelentene" ? hangsúlyozta.