Évadot zártak Szegeden

Színpad

 

(MTI) - Valamivel több volt a bérletértékesítés, mint egy évvel korábban, emellett elsősorban nem a klasszikus, hanem a különböző alternatív megoldásokban kínált belépők száma növekedett. Gyermekbérletet csaknem 7600-an vásároltak, és a felnőttből is mintegy 5400 kelt el - összegezte Gyüdi Sándor 2009-2010-es évet az évadzáró társulati ülésen.

   
Juronics Tamás művészeti vezető kiemelte, hogy a sikeres évadot olyan remek szerzők műveiből készített darabokkal érték el, mint Gogol, Offenbach, Puccini, Verdi, Rossini, Molnár Ferenc, Tasnádi István, Csajkovszkij, Beethoven. A jövő évad szerzői közül kiemelte Kálmán Imrét, Moli?re-t, Kodályt, Weöres Sándor, Kosztolányi, Liszt Ferenc, Charles Dickens, Görgey Gábor, Egressy Zoltán, Pozsgai Zsolt, Shakespeare, Verdi és Csehov.
   
Az évadzáró társulati ülésen átadtak több elismerést, köztük a Szegedi Tudományegyetem közönségdíját, amelyet megosztva kapott Erdélyi Tímea és Pataki Ferenc. A szegedi operabarátok kiemelkedő művészi teljesítményéért idén László Boldizsárt tüntették ki.
   
Az énekkari nívódíjat Keresztury János érdemelte ki, az operatársulat tagjai pedig a Vaszy Viktor-díjat László Boldizsárnak és Nánási Helgának ítélték oda. A Szegedi Kortárs Balett tagjainak szavazatai alapján az Imre Zoltán-díjat Horváth M. Gergő vehette át. A prózai tagozat Makó Lajos-díját Poroszlay Kristóf kapta.