Évadzárás az egri Gárdonyi Géza Színházban

Színpad

(MTI) - A tervek szerint a jövőben a megyei önkormányzat és Eger városa közösen tartja fenn a Gárdonyi Géza Színházat - jelentette be a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke az évadzáró társulati ülésen csütörtökön a hevesi megyeszékhelyen.
Ez az év volt az első, amikor kormányzati hozzájárulás nélkül, egyedül a megyei önkormányzat finanszírozta a színház működését, ebből év közben hiányok adódtak, amelyekre azonban végül sikerült megoldást találni - közölte Merczel József.
A tervek szerint a jövőben a megyei önkormányzat és Eger város önkormányzata közösen működteti a színházat, az ehhez szükséges társulási forma kidolgozásán pedig még jelenleg is dolgoznak. A végső döntést a választások után, az új önkormányzatoknak kell meghoznia - fűzte hozzá az alelnök.
A cél az, hogy megtartsuk a színházat Egerben - hangsúlyozta.
Merczel József emlékeztetett arra, hogy ebben az évadban járt le a színház igazgatójának mandátuma. A poszt betöltésére pályázatot írtak ki, amelyen az eddigi igazgató, Csizmadia Tibor lett a nyertes, aki így újabb öt évre kap megbízást.
"Az elmúlt évad igen problémás és munkás volt, a lelket is próbára tevő, az pedig elengedhetetlen ehhez a munkához" - összegezte az évadot Csizmadia Tibor igazgató-főrendező.
A színház működtetésének két legfontosabb kérdése, hogy milyen foglalkoztatási formában és milyen pénzből működtessék az intézményt, ezek közül pedig még egyik sincs tisztázva; így nehéz színházat csinálni, mutatott rá az igazgató.
Ezért nagy dilemmája a jövőnek, hogy lehet-e ilyen körülmények között, ilyen színvonalon fenntartani a társulatot - jegyezte meg.
A következő évad terveiről szólva elmondta, hogy a színház továbbra is a nyitottságot tekinti egyik fő céljának, ezért az idei évadhoz hasonlóan több budapesti és más vidéki városban való fellépést terveznek, külföldi vendégrendezőt várnak és európai uniós forrásokból öt ország bevonásával nemzetközi színházi fesztivált szerveznek.
A fiatalok felé is nyit a színház: az új program szerint pedagógusok és színházi emberek a diákokkal közösen dolgoznák fel az előadásokon látottakat, és készítenék fel a következő darab befogadására a fiatalokat.
A további tervek között szerepel az egri színház örökös tagsági intézményének kidolgozása.
A jövő évad bemutatóiról szólva Csizmadia Tibor elmondta, hogy a Te rongyos élet című darab színpadra állításával emlékeznek meg az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról.