Évadzáró - Dunaújvárosban

Színpad

 
A Jeszenszky Sándor ötvösművész által elkészített, mintegy 150 000 Ft értékű fehérarany, brillekkel, és a színház lógójával díszített Teátrista Gyűrűt azok az előadóművészek kaphatják, akik az adott évadban a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza bemutatóiban kiemelkedő alakítást nyújtanak.
Ráckevei Anna Teátrista Gyűrű
 
/A művészeti igazgatók szakmai segítségével összeállított jelöltlista alapján a zsöllye-tulajdonosok döntötték el, hogy az idei bemutatók (Vaszilij Szigarjev: Fekete tej; Friedrich Schiller: Ármány és szerelem; Aranyvitéz táncmesejáték) szereplői közül kit tartanak a legjobbnak. Mindenki annyi szavazatot adhatott le, ahány zsöllyét vásárolt. Döntésük eredményét zárt borítékban juttatták el a kuratóriumhoz/

A jubileumi évadban a Dunaújváros Színházáért Alapítvány a közönségdíj mintájára szakmai díjat is alapított ''Varázs-doboz'' néven. A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza két társulatának színpadon szereplő tagjai (az Iskolaszínház 16, Dunaújváros Táncszínháza 15 tagja) egymás közt hozták meg a döntést titkos szavazással, hogy véleményük szerint az adott évad során kié volt a legkiemelkedőbb szakmai alakítás. Idén, az alapítás évében a 15 éves Iskolaszínházi Társulat tagjai közül Kiss Attila,
Az 5 éves jubileumát ünneplő Dunaújváros Táncszínháza társulatából Lőrincz Máté kapja.
A díj egy ezüst doboz, melyet adománylevél és 100 000 Ft kíséretében adnak át a Teátrista Gyűrű átadási ünnepségén. Az este folyamán adják majd át a Dunaújvárosi Hírlap és a Dunaújváros Online közönségdíját is, melyet az orgánumok olvasóik szavazatai alapján ítélnek oda.

Lőrincz Máté Kiss Attila
 
A színház történetéről írják az internetes oldalukon:

''1953 december 31-én adták át Sztálinvárosban a Bartók Béla Kultúrházat. Alapvető feladata a Vasmű és a város építésén dolgozó és már itt élő munkások művelődésének, kikapcsolódásának biztosítása volt. Első működtetője a Sztálinvárosi Szórakoztató Vállalat. Az első 20 esztendőben befogadó intézményként működött: zenei, színházi előadások sokasága és igen vegyes színvonala jelentette a munkát. A helyi erőkből klubok, szakkörök alakultak. Kiemelkedő és országos hírnevet is szerzett együttese volt az OSTOR, amely 1960-63-ban működött Ősz Ferenc újságíró vezetésével.

1973-ban állt be fordulat a ház tevékenységében, ekkor már Bartók Béla Művelődési Központ a neve. Saját bemutatóra készültek 1973-ban, a Bartók Béla Művelődési Központban. Azóta legendává vált a május másodikán útjára indított Kötélen a Niagara felett előadása, melyet Latinovits Zoltán és Szigeti Gábor rendezett, a színpadon pedig Bujtor István és Iglódi István állt.
2000 nyarán mintegy háromszázhatvanmillió forintos beruházással megkezdődhetett az épület felújítása. Vadonatúj, klimatizált, akusztikusan megtervezett, emelkedő nézőtér, forgószínpad, a legmodernebb digitális fény és hangtechnika, kultúrált öltözők jellemzik a tizenhárom hónapos munka eredményeként megvalósított, a kor követelményeinek megfelelő színházat.

Thália Istennő valószínűleg jól érzi magát új templomában, mely egyúttal - nem csak nevében, de tartalmában is - a művészetek háza is. Kamaraszínházunk prózai tagozata évadról évadra, önálló bemutatók színpadra állításával, jelentős művészi erőt képviselő színművészek, rendezők, tervezők és minőséget jelentő vendégjátékok meghívásával, valamint hivatásos és amatőr művészek műhely munkájával létrejövő ún. "ISKOLASZÍNHÁZI" produkciók sorozatával valamint kísérleti, táncszínházi produkciók létrehozásával folyamatosan és következetesen építi a város színházi kultúráját, a műfaji sokszínűség és szakmai igényesség alappillérein.''

A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában befejeződött a ''kőszínházi'' évad, a Szabadtéri Színpadon és a Zenepavilonban kezdődik a nyári produkciók sora.

PETŐFI MŰVÉSZETI LIGET - 2004. Nyár

Június 18-án pénteken, 20 órakor - a szabadtéri színpadon
Az Odessa Klezmer Band koncertje - kelet-európai zsidó népzene

Június 20-án vasárnap, 19 órakor - a zenepavilonban
Az Intercisa Fúvósötös koncertje

Június 25-én, pénteken 20 órakor - a szabadtéri színpadon
A Chalaban együttes koncertje - tradicionális marokkói zene

Június 27-én vasárnap, 19 órakor - a zenepavilonban
A Concentus Vonósnégyes koncertje
A Sándor Frigyes Zeneiskola tanárainak együttese

A zenepavilon
 
Július 1-én, csütörtökön 20 órakor - a szabadtéri színpadon
A Fláre Beás együttes koncertje - teknős cigányok zenei hagyományai

Július 2-án, pénteken 18 órakor - a szabadtéri színpadon
A KOLO - Lengyel népzenei együttes
POLONAISE Lengyel gyermektáncok
HORVÁTH KÁLMÁN és vonósegyüttese - Cigány népzene

Július 4-én, vasárnap 19 órakor - a zenepavilonban
Flamenco gitár-est - Ábrahám Nóra és Csecsődi Károlya műsora

Július 8-án, csütörtökön 19 órakor - a zenepavilonban
A Nyugdíjas Klubok műsora

Július 16-án, pénteken 20 órakor - a szabadtéri színpadon
Az Arasinda együttes koncertje - török népzene

Július 18-án, vasárnap 19 órakor - a zenepavilonban
A Bartók Férfikar műsora
IN VINO VERITAS - a haza folklór legszebb bordalai

Július 25-én, vasárnap 19 órakor - a zenepavilonban
Az Abajka citerazenekar koncertje

Köszönjük a fotókat a színháznak.