Évadzáró a Katona József Színházban: díjak és tervek

Színpad


katonaszinhaz_belso_x.jpg
Katona József Színház

(MTI) - A szombati évadzáró társulati ülésen immár hatodik alkalommal adták át a Máthé Erzsi-díjat: a színészkollégák szavazatai alapján idén Rezes Judithoz került a vándorgyűrű. A Katona színművésze, Máthé Erzsi által alapított díjat 2003 óta kapja a színház egy, a társulat által megszavazott művésze az évadban nyújtott művészi munkája elismeréseként. A díjat eddig Kocsis Gergely, Nagy Ervin, Keresztes Tamás, Hajduk Károly és Jordán Adél vehette át.

 
A PUKK-díjat díjat a társulati tagok szavazati alapján az a művész kapja, akinek az évad során bemutatott darabokban egy harminc mondaton aluli szerepe is volt. Idén Kun Vilmos a Sáskák című előadásban nyújtott alakításáért érdemelte ki az elismerést. Az először az 1993/94-es évadban kiosztott díjban korábban Olsavszky Éva, Keresztes Tamás, Elek Ferenc, Tóth Zoltán, Szacsvay László, Máthé Erzsi, Varga Zoltán, Tóth Anita, Szabó Győző, Garay József, Stohl András, Takátsy Péter, Söptei Andrea, Lengyel Ferenc és Rajkai Zoltán részesülhetett.
  
A társulat szeptemberre négy külföldi városba is meghívást kapott: Oslóban Ibsen Vadkacsáját fogják előadni, majd az omszki Akadémia-fesztiválra A karnevál utolsó éjszakája című előadásukat viszik ki. Szeptember végén Sepsiszentgyörgyön, a TAMper2 fesztiválon a Ledarálnakeltűntem, míg Zágrábban az Ivanov című előadással szerepel a Katona társulata. Novemberben várhatóan a Trakhiszi nőket mutatják be Stuttgartban, majd decemberben A karnevál utolsó éjszakája című Goldoni-darabot Trentóban.