Évadzáró a Madách Színházban - jövőre jön Mel Brooks Producerek-je

Színpad

(MTI) - "Különlegesen sikeres évadot zárt a Madách Színház, mind művészileg, mind gazdaságilag.(...)Ebben a nagyon ínséges világban is találunk támogatókat: ha nem is könnyen, de szívesen állnak mellénk" - mondta Szirtes Tamás.

A nagykörúti színház három játszóhelyén - a nagyszínpadon, a stúdiószínpadon és a Tolnay Szalonban - minden eddigi látogatottságot meghaladó rekord nézőszámot regisztráltak, 95 százalékban keltek el a jegyek. Csak a nagyszínpadi estekre 213.000 fizető néző váltott belépőt - közölte az igazgató.

Az új évad legnagyobb szenzációjának ígérkezik Mel Brooks Producerek című musicalje, amelyet 2006 májusában kívánnak bemutatni - jelentette be az igazgató.

A New York-i Broadway zenés darabjai közül az utóbbi évek egyik legsikeresebb előadásának tartott, a színházi Oscar-díjnak megfelelő Tony-díjból tizenkét elismerést is elnyert produkciót a világon először a Madách Színházban mutathatják be önálló rendezésben, díszletben és koreográfiával.

"Az úgynevezett ,non replika, jog megszerzéséért másfél éves tárgyalásokat folytattunk, ennek birtokában ígérhetjük, hogy egy friss, saját szemléletű rendezéssel állhatunk majd a közönség elé" - mondta az MTI-nek Szirtes Tamás.

A Producereknek még nincs meg a kreatív csapata: nem tudni, hogy kik játszanak, ki lesz a rendező, ám ahogy a direktor fogalmazott: "a színház legjobb művészeivel szeretnénk egy újabb nagysikerű musicalt létrehozni".

A stúdiószínpadon Kerényi Imre rendezésében októberben mutatják be a Hamletet. Shakespeare klasszikusát követően pedig Ács János állítja színpadra T.S. Eliot Koktél hatkor című darabját - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A következő szezontól "Színészünnep" címmel új sorozatot terveznek: a színház művészei lehetőséget kapnak arra, hogy önálló előadással álljanak a közönség elé - jelentette be Szirtes Tamás. "Pódiumot biztosítunk azoknak, akik úgy érzik, hogy van önálló művészi mondanivalójuk" - fűzte hozzá.