Évadzáró társulati ülés a bizonytalanság jegyében a Kabaré 24-ben

Színpad

 

(MTI) - Verebes István - aki a pénzügyi keret szűkösségére hivatkozva december 1-jén adta be felmondását - a színház honlapján is olvasható búcsúbeszédében az odaadó munkát mindenkinek megköszönve hangsúlyozta: ez az, ami miatt nem tartja kudarcnak az itt töltött időt, ami miatt nyugodt lelkiismerettel fejezi be ezt a tizenhét hónapot. "A 2010-2011-es évadban voltak, ahányan voltak a nézőtéren, de elégedetlenül egyetlen produkciónkról sem távozott néző" - emelte ki. Pályázatát idézve elmondta, hogy a jelenkori magyar színház progresszívebb és árnyaltabb színvonalára akarta emelni a társulatot.
    

Felidézve a színház idei bemutatóit a távozó igazgató elmondta: a három Szép Ernő-egyfelvonásosra a legbüszkébb. Mint mondta, egyrészt azért, mert bebizonyosodott, hogy a társulat régi tagjai "nem csupán aktuálkabarék kliséiben, hanem finom szövetű színművekben is helytálló színészek", másrészt mert "a jelenlegi feleslegesen aktualizáló színházzal ellentétben korhű, humanista előadást hoztak létre, ami a játszók érzékenységének is köszönhető".
    
Verebes István elmondta, hogy mintegy 50 millió forintot vontak el tőlük a "kevésre sem elegendő" 127 millióból, és egyetlen forint hiány nélkül adja át a színházat. Mint fogalmazott, nem hagyott cserben mást, csupán a színház megoldhatatlan jövőjét, amit rákényszerítettek megbízói.
   
"Az én jövedelmem, státuszom még négy évig adott lett volna, a ti jövedelmeteken és a színház vállalt színvonalán kurtított volna az idő, ha tovább vállalom a vállalhatatlant" - jegyezte meg. Verebes István kitért arra, hogy bár nyugodt szívvel távozik, nagyon is aggódik a színház sorsáért.
    
A fővárosi önkormányzat honlapján található május 13-i előterjesztés szerint a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. hasznosítására június 15-ig pályázatot írnak ki, a pályázatok értékelését követően a nyertes pályázóra vonatkozó javaslatát a főpolgármester augusztus 31-ig terjeszti a Fővárosi Közgyűlés elé.