Évadzáró a veszprémi Petőfi Színházban: százezer néző, háromszáznál több előadás

Színpad

(MTI) - Közlése szerint az utóbbi három évad alatt nőtt az előadások látogatottsága 75 ezerről 100 ezerre. A bérletesek száma az évadban kétezerrel emelkedett, s jelenleg 15 ezer 600 bérletes nézője van a teátrumnak - közölte az igazgató. Kitért arra is, hogy július 1-jétől önállóságot kap a fenntartó Veszprém megyei önkormányzattól a színház. Ez az "átállás" miatt fontos, ugyanis 2012. január 1-jétől változik a fenntartó: a városi önkormányzat fenntartásába kerül át a színház, miközben az épület tulajdonjoga marad a megyénél - mondta Oberfrank Pál.
 
 Oberfrank Pál
 
Hangsúlyozta, hogy a megyei önkormányzat ezután is támogatni fogja a színházat, de a működtető, a fenntartó 50 év után változik. Emlékeztetett arra is, hogy 1961 ősze óta van önálló és állandó társulata a veszprémi színháznak, így ősszel programsorozattal ünneplik majd meg az ötvenéves jubileumot. Az igazgató ennek részleteit nem kívánta elárulni: egyrészt néhány programról még tárgyalások zajlanak, másrészt "több eseményt" meglepetésnek szán. Kiemelte ugyanakkor, hogy szeptember 3-án "piknikelő nyílt napot" tartanak a színházkertben, ahová minden színházbarátot várnak, de leginkább Veszprém ifjúságára számítanak. Oberfrank Pál bejelentette: a színház külön emlékműsorral ünnepli meg szeptember 8-án Latinovits Zoltán 80. születésnapját. Latinovits az 1970-es évek elején játszott és rendezett a veszprémi színházban, a rendszerváltást követően róla nevezték el a játékszínt, amely tavaly óta a Latinovits-Bujtor Játékszín nevet viseli. 
 
Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere az évadzárón azt hangsúlyozta, hogy a városban nem létezhet kultúra a Petőfi Színház nélkül, s mint mondta: "a színház élni és működni fog" a város fenntartásában a jövőben is, a nehéz gazdasági körülmények ellenére is. "Kitűnő évad volt, megemelem a kalapom, nálam egyetlen előadás sincs négyes osztályzat alatt" - mondta az évadzárón Eperjes Károly, a színház művészeti tanácsadója. Szerinte a legjobb előadás a Pacsirta, a Szentivánéji álom és az Anna Karenina volt. A művészeti tanácsadó szerint az új évad "megint egy tétemelés" lesz a művészi színvonalat illetően. Az évadzárón átadták a közönség szavazatai alapján odaítélt Petőfi-díjat Kőrösi Csaba színművésznek, a társulat döntése alapján pedig a Latinovits-díjat ezúttal Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház értékesítési vezetője kapta.