Évtizedes vendégség

Színpad


Yvonneaburgundihercegno_TamasiAronSzinhaz_Sepsiszentgyorgy_1.jpg
Yvonne, burgundi hercegnő Sepsiszentgyörgyön

A határon túli magyar színházak 10 évesre nyúlt vendégeskedése korántsem kellemetlen emlékeket idéz. A pontosan egy évtizede indult Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek című sorozat mostanra érkezett el arra a pontra, hogy történetét, jelentőségét egy, az alkotók által csak "ismeretterjesztő kismonográfiaként" aposztrofált kiadvány is megörökítse. A határon túli magyar színjátszás mára az európai színjátszás önálló, igen fontos pozíciót betöltő elemévé nőtte ki magát. A Vendégségben Budapesten keretein belül az elmúlt 10 évben bemutatott több mint 180 előadás azt is bebizonyította, hogy korántsem lesajnálandó, vagy éppen puszta "missziót teljesítő, szegény vidéki rokonokról" van szó.

 
A hazai közönség kezdeti közönye igen gyorsan alakult át érdeklődő befogadássá: kezdetben egy-egy színháztól csak egy előadást láthattunk, majd az egyes régiókat képviselő társulatoknak több produkció bemutatására is lehetőségük nyílt. Az idővel tradícióvá vált, egy adott régió munkásságát bemutató sorozat elsőként a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat állította középpontba, majd ezt több regionális találkozó követte. A szervezők hangsúlyozzák: bár többször megesett, hogy egy adott társulat egész aktuális repertoárját bemutathatta, nem intézményeket, hanem alkotó személyiségek és műhelyek alkotásait hívtak meg. Az Égtájak Iroda kulturális vállalkozásaként működő Vendégségben Budapesten sorozat nézői szemléletváltást idézett elő, hiszen a magyar nemzetiségi színházak tevékenysége politikai kérdésből szakmai példává vált.
 
Ahogy a most megjelent kötet szerzője, a színházkutató-színháztörténész Darvay Nagy Adrienne elmondta: "Mindenekelőtt a sokszínűség jellemzi a határon túli színjátszást. A magyar nyelvközösség olyan, mint az angol, a francia és a német, a színházi alkotásaink interkulturális jellegűek". A Vendégségben Budapesten rendezői büszkék arra, hogy a sorozat már akkor az interkulturalitás jegyében szólalt meg, amikor ez még nem képezte szerves részét az Európai Unió stratégiájának. A jubileum az eseménysorozat 10. évét megkoronázandó éppen A kultúrák közötti párbeszéd európai évére esik. A "vendégség" sikerét mutatja, hogy az egyre növekvő nézői érdeklődés mellett a szakma is elismerőleg nyilatkozik és rendszeresen méltatja a határon túli társulatok produkcióit. Filmesek, színigazgatók, rendezők sok esetben keresik meg az így megismert színészeket, de számos díjat is bezsebeltek az utóbbi időben. "A határon túli színjátszás kimozdult a köldöknézésből" - mondta Demeter András színművész a kötet bemutatóján, amely témájához méltón rendkívül színes szöveg- és képanyaggal dokumentálja az elmúlt tíz év történéseit.