Ezer program szinte minden művészeti ágban

Színpad

Az öt falut érintő programokra az utóbbi évekhez hasonlóan az idén is kétszázezer vendéget vár a fővárostól 140 kilométerre fekvő mikro-régió.

Balaton-felvidék fesztiválján tíz nap alatt 3500 művész lép fel 47 helyszínen, közel ezer programon. A választékot hetven kiállítás, két népművészeti vásár, konferenciák, különleges sportesemények színesítik.

A programoknak otthont adó öt falu - Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Monostorapáti és Pula lakosai büszkék arra, hogy olyan rendezvény házigazdái, ami különleges, ugyanakkor mintaadó, értékőrző és értékteremtő. Míg a korábbi években vendégvárosok produkcióit hívta meg a fesztivál, 2005-ben a határon túli magyar kultúra lesz a főszereplő.

Tündérkert: Erdély a Völgyben

Márta István szavai szerint a szervezők régi álmukat valósították meg most, hiszen az utóbbi években már számos művészt és alkotót hívtak meg Erdélyből, de 2005-ben a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont segítségével bemutatkoznak a művésztelepek, a kortárs művészek és a legújabb képzőművészeti trendek is. Teljes sokszínűségében jelenhet meg majd az erdélyi ipar- és népművészet, a néprajz, a színház, az építészet, az irodalom, a könyv- és folyóirat-kiadás, a népzene valamint a film.

Kárpátalját a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház képviseli a Művészetek Völgyében, s lehetőséget kap a bemutatkozásra a Vajdaság, valamint a felvidéki Nyitra megye.

Határainkon túlról érkező népi mesterek és iparművészek mutatják be tudásukat a Völgyben: tojásírók, kosárfonók, csipkeverők, rojtkötők, bútorfestők, nemezelők, szövők, rézművesek, kalotaszegi és torockói varrónők, korondi fazekasok, vájtedény-készítők munkájával ismerkedhetünk.Külön látványbemutatóval érkezik például a rézdomborító, aki honfoglalás kori viseletben és technikával készíti munkáit.

Zenei kínálat

Tíz napon át vendégeskedik a Völgyben a világhírű Amadinda Együttes, amely koncertjei mellett megszervezi az ÜtősVölgyTábort az érdeklődő fiatalok részére. Itt két amerikai és egy Kolumbiában élő magyar művész vezetésével mesterkurzusok lesznek. A fesztivál utolsó napján pedig a táborlakók adnak gálakoncertet a közönségnek. Többéves hagyomány, hogy éjszakánként igényes jazzkoncerteket tartanak. Idén a kapolcsi Malompart vendéglőnél felállított Színpadon hallgathatunk jazzt esténként 22 órától.

Tony Lakatos Quartett - július 29.

Babos Project Special - július 30.

Swing Ladies Hungary - vendégszólista: Csepregi Gyula - augusztus 2.

Collective ?Momentary Fame" - augusztus 5. (kezdés 21.30)

Dés László - Utcazene (lemezbemutató) - augusztus 6.

Elsa Valle Latin Jazz Syndicate - augusztus 7.

Ismét megrendezik a klasszikus, régi és egyházzenei fesztivált, lesz világzene, és rock-pop-alternatív koncertek. A könnyűzenei koncerteken színpadra lép az Európa Kiadó, a Bikini, a KFT, az Anima Sound System.

Az irodalmi programok egy része a József Attila emlékévhez kapcsolódik (helyszín: Klastrom Színpad, Taliándörögd). A Völgy Egyetemén Hankiss Elemér és Heller Ágnes tart előadást, a Könyvmutatvány irodalmi színpadán pedig Konrád György, Spiró György, Sárközi Mátyás vendégeskedik.

Összhangban a természettel

Művészetek Zöldje néven tíz nap alatt tíz magyarországi nemzeti park mutatkozik be. A Völgy minden falvában működik majd úgynevezett zöld udvar. Lesz Balaton-ökológiai játszóház, megszervezik az IKV-t, az Ingyenes Közmunka Völgyét, s ismét lesz véradás, tavaly ugyanis a látogatók jelentős mennyiségű, közel 1100 egységnyi vért adtak.

Gyermekprogramok

A legfiatalabb korosztályt az EgyszerVolt Völgyudvarban várja számos érdekes előadás és program. A taliándörögdi óvodakertben, a Kenderkóc Kulturális Egyesület és az Egyszervolt Alapítvány szervezi a kínálatot. (Ajánlat bábszínház-rajongóknak: A fesztivál nyitónapján 11 órakor a Szivárvány Bábszínház Hatrongyosi kakasok című óriásbábos játékot nézhetik meg a kicsik, július 31-én pedig az Egyszervolt Királykisasszony című mesét mutatja be a Pécsi Bóbita Bábszínház.)

Két keréken a falvak között

A fesztivál ideje alatt, a falvak közötti programokra könnyebben elérhetünk, ha igénybe vesszük a Taliándörögdön és Kapolcson működő kerékpárkölcsönzőket.

Árak:

? Taliándörögd, Közösségi Ház: 1 óra 300 Ft, 1 nap 2.000 Ft, 10 nap 12.000 Ft, letéti díj: 5.000 Ft + fényképes igazolvány.

? Kapolcs, Patakparti Vegyesbolt: 1 óra 300 Ft, 1 nap 3.000, 10 nap 15.000 Ft.

Letéti díj: 5.000 Ft + fényképes igazolvány (nyitva 7-21 óráig)

Jegyárak

? A minden rendezvényre szóló napijegy 1.500 Ft

? A 10 napra érvényes Völgybérlet 10.000 Ft

? Hétvégi bérlet (07.29-31. és 08.5-7.) 4.000 Ft

? Gyerekeknek 6 éves korig a belépés ingyenes.

Jegyet és bérletet a Völgykapuknál, az információs pultoknál és az előadások helyszínein lehet vásárolni.

Völgykapuk:

Monostorapáti, Tűzoltószertár, Pula, útelágazás.

Szállás

Az öt rendező falu területén olcsó sátorhelyek foglalhatók. Főként a falubéliek udvarán, magánházakban és az ideiglenes kempingekben lehet sátorozni. A sátorozási lehetőségekről a falvak információs központjaiban érdeklődhetünk. A szervezők szerint sátorhelyet nem szükséges előre foglalni, lesz elegendő.

Információ: 06-87/437-029 vagy www.kapolcs.hu

szerző: Karáth Anikó

forrás: Nők Lapja Cafe, Observer.