Feke Pál az új István király

Színpad

A nézők döntése alapján Koroknai Árpád és Feke Pál küzdhetett meg a főszerepért a négy jelölt közül. A párbajt követően az Alföldi Róbert, Kocsák Tibor, Keveházi Krisztina, Szulák Andrea és Szikora János alkotta zsűri egyhangú döntést hozott: mindannyian Feke Pál alakítását ítélték meggyőzőbbnek - tudatta az MTV. Ezzel teljes a Társulat: Szikora János kijelölte a nyolc főszereplőt, és azt is ismertette, kik éneklik a mellékszerepeket a premieren.
 

tarsulat_istvankiraly_mtv_fekepal_dkoko20080510011.jpg
Feke Pál

Koppány szerepében Vadkerti Imrét láthatják az érdeklődők, Saroltot Éder Enikő, Gizellát Simon Boglárka, Rékát Herczeg Flóra, Tordát Tóth Attila, Laborcot Varga Lajos, míg Táltosasszonyt Fejes Szandra alakítja.

 
Az István, a király jubileumi előadását június 18-án mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját Szikora János rendezi. Az új produkcióról tv-felvétel készül, amelyet az eredeti bemutató negyedszázados évfordulóján, augusztus 20-án sugároz majd a Magyar Televízió. A premiert követő előadásokon kettős szereposztásban játsszák majd a darabot, így azok is színpadra állhatnak, akik a szerepdöntők során második helyre kerültek.
 
Gundel Takács Gábor műsorvezető olvasta fel Medveczky Balázs MTV-alelnök üzenetét, melyben bejelentette, hogy a Magyar Televízió egyéves szerződést ajánl a Társulat tagjainak.