Fekete Péterrel nyit a kassai magyar színház

Színpad


hyppolit_kassaithaliaszinhaz.jpg
Hyppolit, a lakáj a kassai színházban

(MTI) - A XX. század harmincas éveiben játszódó operett, Zágon István és Somogyi Gyula zenés vígjátéka bemutatóját pénteken este láthatja a közönség Korognai Károly rendezésében.

 
A kelet-szlovákiai város magyar színházának 40. évadja alatt színpadra kerül még októberben Carlo Goldoni klasszikus komédiája, a Két úr szolgája Valló Péter rendezésében. Januárban kezdik el játszani Martin McDonagh darabját, a Leenane szépét, ugyancsak Korognai Károly rendezésében.
   
Az évad másik két zenés darabja lesz a Valahol Európában című musical és az Orfeum című zenés kabaréest. A Valahol Európábant Moravetz Levente, míg a kabaréestet Korognai Károly rendezi majd.
   
November 29-én ünnepi előadást tartanak a színház fennállásának négy évtizedére emlékezve, valamint tisztelegve a mintegy kétszáz éves kassai magyar színházi hagyományok előtt.