FEKETEország

Színpad

Fekete országot álmodtam én,

ahol minden fekete volt,

minden fekete, de nem csak kívül:

csontig, velőig fekete, fekete,

fekete, fekete, fekete.

Babits Mihály: Fekete ország

A társulat ajánlása:

A FEKETEország a Krétakör társulatának közös műve: komor, groteszk, szatirikus vízió a világról, amelyben élünk. Az előadás alapjául azok a 2004. januárja óta a rendező telefonjára érkezett SMS-ek szolgáltak, melyek 160 karakterben fogalmazzák meg a napi eseményeket. Ezek a hírek inspirálták a színészek által improvizált jeleneteket, zeneszámokat, melyekből nem hagyományos értelemben vett dráma, hanem egyfajta abszurd ünnepség, beavatási szertartás bontakozik ki. Az előadás keletkezését tekintve a Hazámhazám folytatása, csak itt annyiban továbbléptünk, hogy elszakadva a hagyományos színházi történetmeséléstől, inkább zenei módon szerkesztjük egybe a széttartó, rímelő, kontrasztos, párhuzamosan futó vagy összefolyatott jeleneteket.

Gyerekelőadás, csak felnőtteknek!

Bemutató: 2004. október 1. este 8 óra, Millenáris Teátrum

Játszók: Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Gyabronka József, Katona László, Láng Annamária, Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, Péterfy Borbála, Rába Roland, Sárosdi Lilla, Terhes Sándor, Tilo Werner, Tóth Attila mv.

Írták: a játszók, Veress Anna, Jeli András; Moldvai Márk; Schilling Árpád és Tasnádi István; Dramaturg: Ari-Nagy Barbara; Díszlettervező: Ágh Márton; Jelmeztervező: Kiss Julcsi; Fénytervező: Bányai Tamás; Rendezőasszisztens: Tóth Péter; Produkciós vezető: Erős Balázs, Gáspár Máté; Rendező: Schilling Árpád