És... felgördül a függőny Székesfehérváron

Színpad

 
A nyári Musica Regia fesztiválon nagy sikerrel bemutatott egyfelvonásos operát most színházi körülményekre, az új színpadtechnikára átdolgozva láthatja a közönség.
Az est második felében Miklósa Erika és Bogáti István tenor ad koncertet.
Réczei Tamás Pietro Mascagni
 
Pietro Mascagni (1863-1945) Livornóban született Domenico Mascagni pékmester második fiaként. Apja őt is péknek szánta, ám zenei képességeit szerencsére még időben felfedezték. A milánói konzervatóriumban olyan kiváló tanárai voltak, mint például Ponchielli. A rendszeres tanulást azonban nehezen tűrte. Leoncavallo és a fiatal Puccini mellett a verizmus legjelesebb képviselője lett belőle. Daljátékokat írt (Guglielmo Ratcliff, Pinotta), első komolyabb sikerét az Il Re a Napoli című darabjával aratta, amelyet Cremonában mutattak be. Egy vándortársulathoz szegődött karmesternek, de a társaság hamarosan tönkrement. Cerignolába költözött, ahol zenetanári és karmesteri állás vállalt. Itt érte a Sonzogno cég nyilvános pályázati felhívása, mely egy egyfelvonásos operára szólt.

Mascagni Giovanni Verga novelláskötetében bukkant rá a Cavalleria rusticana című novellára, mely a Parasztbecsület librettójának alapja lett. A szöveg Zola és Maupassant naturalizmusára hasonlít, szereplői egyszerű szicíliai parasztok. A pályázatot nagy fölénnyel Mascagni nyerte meg. A bemutató is óriási siker, és azóta is az operaszínpadok állandó sikerszáma.

PARASZTBECSÜLET (fotó: Gulyás Buda)
 
PARASZTBECSÜLET (fotó: Gulyás Buda)
 
PARASZTBECSÜLET (fotó: Gulyás Buda)
 
PARASZTBECSÜLET (fotó: Gulyás Buda)
 
PARASZTBECSÜLET (fotó: Gulyás Buda)
 
Pietro Mascagni:

PARASZTBECSÜLET

opera egy felvonásban, olasz nyelven
Szövegét Giovanni Verga nyomán
Giovanni Targioni-Tozzetti és Guido Menasci írta

Santuzza - Kolonits Klára
Turiddu - Wendler Attila
Mama Lucia - Lehőcz Andrea
Alfio - Rezsnyák Róbert
Lola - Pérchy Kornélia

valamint:

Vörösmarty Színház tánckara

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
(karnagy: Drahos Béla)

Alba Regia Vegyeskar
(karvezető: Kneifel Imre)

Veszprémi Vegyeskar
(karvezető: Erdélyi Ágnes)

Primavera Kórus
(karvezető: Horányi Ottilia)

Kodály Zoltán Vegyeskar
(karvezető: Kneifel Imre)

Várpalotai Bányász Kórus
(karvezető: Borbás Károly)

Díszlet és jelmez: Fekete Monika
Zenei vezető: Drahos Béla
Mozgás: Fekete Kriszta
Film: Makk Lili
Rendezőasszisztens: Vass János Pál

Rendező: Réczei Tamás

Drahos Béla Miklósa Erika
 
Az est második felében:

MIKLÓSA ERIKA
koncertje

Műsor:

Nyitány I.
Verdi: Szicíliai vecsernye, Elena áriája
Verdi: Az álarcosbál, Oscar tudja
Gounod: Rómeó és Júlia, Júlia áriája

Nyitány II.
Meyerbeer: Dinorah, Árnyéktánc
Delibes: Lakmé, Csengettyű ária
R. Strauss: A denevér, Kacagó dal

Közreműködik:
az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Drahos Béla

Köszönöm a színház segítségét és a fotókat