Félidőben a Művészetek Völgye

Színpad

Félidejénél tart a Művészetek Völgye, eddig közel ötszáz program "ment le", s talán csak négy-öt maradt el betegség vagy felhőszakadás miatt - mondta el félidei összegzőjében Márta István szerdán az MTI-nek.
"Minden elismerésem a fővédnökünknek, a közönségnek, ugyanis a jegybevételekből ítélve mintegy 10-15 százalékkal többen vannak idén, mint tavaly a programok félidejénél" - tette hozzá a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója.
Márta István szerint nagy sikere volt négy napon át a Muzsikás együttesnek, sokan kíváncsiak az Amadinda ütőhangszeres előadásaira, s nagyon izgalmasak, látogatottak az öcsi kőfejtő Világzene, népzene cím alatt futó programjai, mondhatnánk "telt kőfejtő" előtt lépnek fel az együttesek.

Az meg szinte természetes, hogy a fiatalok tömegeit vonzza a Monostorapátiban felállított rockszínpad, ahol például fellépett már a Kispál és a Borz, a Kaukázus, a Beat Dis és a Quimby együttes, Török Ádám és a Mini, valamint Tátrai Tibor és a Magyar Atom, de hátra van még Sid és a Bikini, a Kiscsillag, a KFT együttes, a Hobo Blues Band, a Hársfa, továbbá Varga Zsuzsa és a Stopsonic, s az Anima Sound System - sorolta a fesztivál igazgatója.
Márta István szerint érdekes előadásokat lehetett és lehet látni a Színház és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatóitól, illetve páratlan produkció a Krétakör Színház fellépése az egykori, ma már elhagyatott űrtávközlési állomás épületében. Hozzáfűzte: nagyszerűek Pulán a Bárka Színház műsorai is.
A fesztivál igazgatója a szerdán Taliándörögdön megkezdődött Zsidó Kulturális Napok programjaira és a szintén szerdán Öcs községben indított kétnapos "Csángóvölgy" eseményeire hívta fel a figyelmet. Megjegyezte: csodálatos népviseletbe öltözve érkezett hatvan csángó magyar táncos és zenész Gyimesből és Moldvából, akik látványos felvonulásokat és gálaesteket tartanak majd a völgyben.
Márta István szerint sikeresek az Örökségvölgy úgynevezett falutekergő túrái - a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakértői munkatársai mutatják be a Művészetek Völgye falvainak épített értékeit -, kedveltek a zöldprogramok, az erdőjáró túrák is.
Az igazgató szerint az elmúlt hét végén naponta mintegy 20 ezren tartózkodtak a völgy hat községében, de azóta hétköznaponként is 12-14 ezer látogató járja a falvakat és keresi fel a délutáni és esti előadásokat.

Művészetek Völgye - zsidó kultúra, csángógála, koncertek

A Művészetek Völgyében a csütörtöki nap programjait a Taliándörögdön tartó Zsidó Kulturális Napok rendezvényei és az Öcs községben lévő Csángóvölgy eseményei határozzák meg - mondta a fesztivál igazgatója az MTI-nek.
Márta István tájékozatatója szerint Taliándörögdön az új iskolánál 14 órakor levetítik a HaHeszder című izraeli filmet, 16 órakor pedig ugyanott a Budapesti Zsidó Színkör adja elő Moliére Tartuffe-jét. Az új iskolában tartják azt a fórumot is, amelynek címe: Bolygó zsidóból urbánus gyökértelen? A fórumon Vári György beszélget Radnóti Sándorral és Závada Pállal. Ugyanitt 19.30 órakor a budapesti Holokauszt Múzeum leendő kiállításáról Toronyi Zsuzsanna levéltáros beszél, a kiállítás koncepcióit pedig Kádár Gábor és Mink András történész elemzi. Este a lőtérszínpadon az Udrub és a Shaibate zenekar lép fel.
Öcsön, a faluházban 14 órakor vetítik Vitézy Zsófia Made in Romania című dokumentumfilmjét, mely a moldvai Pusztinában élő csángó magyarokról készült, s a filmben főleg gyerekek beszélnek magukról, vágyaikról. Öcs utcáin 16 órától népviseletben felvonulást tartanak a csángók, majd 21 órától a kőfejtőben gálaest lesz; sok tánccal, dallal, nép muzsikával.
Kapolcson csütörtökön a katolikus templomban 16 órakor Kállay Ágnes (gordonka) és Csillagh Katalin (csembaló) szonátakoncertjére várják az érdeklődőket, ugyanott 18 órakor Pap János, a Zeneakadémia akusztikus professzora tart előadást, melynek címe: Macskazaj - a beszélő média akusztikus füllel. A Malompart vendéglő jazz színpadán 21 órától Szaniszló Richárd és zenekara, valamint Szőke Nikoletta és a Jazzclusive lép fel.
Vigántpetenden a tókertben 18 órakor a Deti Picasso, az oroszországi underground egyik legígéretesebb együttese koncertezik, 20 órától pedig a Másfél zenekar lép fel.
Monostorapátiban a rockszínpadon 21 órától a SID és a Bikini koncertezik.
Pulán a bárkakert iróvendége ezúttal Parti Nagy Lajos lesz (15.30 órakor), majd a Bárka Színház Hamlet előadása következik, melynek rendezője Tim Caroll, a londoni Globe Színház főrendezője.