Felújítások történtek a Győri Nemzeti Színházban

Színpad

 A Győri Nemzeti Színház

(MTI) - Borkai Zsolt polgármester az eseményen elismerően szólt az 1,5 milliárdos költségvetésű teátrum tavalyi gazdálkodásáról, amelynek során 53 millió forintos pénzmaradvány keletkezett. Ez volt a 145 millió forintos felújítás egyik forrása. A munkálatokhoz mintegy 30 millió forintot biztosított a fenntartó önkormányzat.

 
A színházigazgató közölte: a kulturális tárcától művészeti ösztönző támogatásként mintegy 126 millió forintban részesült az intézmény, az összeg egy részét a rekonstrukcióra fordították, másik részét pedig produkciókra költik. A támogatás mértékét az önkormányzati finanszírozás nagysága és a nézőszám alapján állapították meg. A felújítás során a háttérmunkát végző területekre is költöttek, így a festőműhely új festőkabint kapott - mondta  az igazgató.
 
Nagy Viktor örömmel szólt arról, hogy a győri a hatodik leglátogatottabb színház az országban egy hetilapban megjelent összesítés alapján. A most kezdődő évadban viszont a tavalyihoz képest csak 87 százalékos a bérletesek aránya, a diákbérletek értékesítése pedig hét százalékkal esett vissza az elmúlt évadhoz viszonyítva.