FONYÓ ISTVÁN 1939 - 2003

Kultpol

Elment a Fonyó Pista is tudják a Fonyó Barbara édesapja.
Főiskolásként, az egykori Magyar Színház épületében játszó Nemzeti Színházban, a Konszkij rendezte, Élő holttest című előadásában láttam először színpadon. A vézna cingár fiú az évfolyamtársaival - köztük Sík Ferenccel, későbbi főrendezőjével - egy "sírvamulató" cigánybanda tagja ként énekelt csodálatosan a darabban. Simon Zsuzsa és Gáti József osztályában végzett 1961-ben. Végül a sors úgy hozta, hogy ugyanabban - a már átépített - az újra Magyar Színháznak nevezett épületben játsszon a pályája utolsó huszonegy évében.

Mindig vidám, a színházi "csintalankodásra" és tréfára kész személyisége a társulat kedvencévé avatta, bárhol is játszott. Amikor Ő végezte a Főiskolát, érvényben volt az a rendelet, miszerint a diploma átvétele után kötelező volt vidékre szerződni. Így kezdte pályáját Egerben, játszott Szolnokon (kétszer), Kaposváron, hosszabb időt töltött Debrecenben (1966-75), volt tag Veszprémben, a Népszínházban majd 1982-től a Nemzeti Színház, illetve ami maradt belőle: a Magyar Színház tagja volt haláláig.
A jó svádájú Fonyó -Gáti Józsefnek köszönhetően-, kiváló beszédtechnikájú színész a világirodalom számos szerepében aratott megérdemelt sikert. Volt egyebek közt; PETUR a Bánk bánban, TANNER JOHN (Shaw: Tanner John házassága), POSA MÁRKI (Schiller: Don Carlos), SZELLEMFI, és volt SCHWARTZ (Szigligeti: Liliomfi), DE SADE MÁRKI (Weis: Marat/Sade), MARCUS ANTONIUS (Shakespeare: Antonius és Cleopátra), DR. GYETVAY GÁSPÁR (Galgóczy: Vidravas), MÓZES, PILÁTUS (Balogh-Kerényi-Rossa: Csíksomlyói passió), IDŐSEBB HOFFER JÓZSEF (Szabó Magda: Régimódi történet), CSIPET DOKTOR (Shakespeare: Tévedések vígjátéka).
Több filmben nyújtott emlékezetes alakítást, többek között: PESTI HÁZTETŐK, TÜCSÖK, SZEVASZ,VERA! MAKRA, ÁLDOZAT, LUXUSELJÁRÁS. A Televízió KISVÁROS és SZÁZADUNK - cimű sorozatában is rendszeresen szerepelt. A Jászai Mari-díjat 1981-ben kapta.

A mindig vidám, tréfára kész Fonyót talán csak egyszer látták elérzékenyülni akkor, amikor Barbara lánya a MY FAIR LADY címszerepében viharos sikert aratott a saját színháza színpadán.

A Magyar Színháztól autóbusz indul a szertartásra 11 órakor.