Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház új vezérigazgatója

Színpad

(MTI) - A Krónika című kolozsvári és az Új Magyar Szó című bukaresti napilap híradása szerint Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora 50 oldalas menedzseri tervvel pályázott a tisztségre. A versenyvizsga pénteken, július 1-jén megtartott szóbeli részére csak ő jutott be, és miután a vizsgát eredményesen teljesítette, hétfőtől hivatalosan átveheti a 2008 júliusa óta állandó igazgató nélküli színház irányítását.
    

Vlad Radescut, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2009-ben kinevezett ideiglenes vezérigazgatóját 2010 októberében menesztette Kelemen Hunor romániai művelődési miniszter, mivel a néhány hónappal korábban lefolytatott minisztériumi vizsgálat alapján elégedetlen volt a munkájával. Radescu utódjának - szintén ideiglenesen - Csapó Györgyöt nevezte ki Kelemen Hunor, aki egyúttal versenyvizsgát is hirdetett a színház vezérigazgatói posztjára. 
    
Radescu bíróságon támadta meg a minisztériumi döntést, és a pert 2011 március közepén meg is nyerte, így vissza kellett őt helyezni ideiglenes posztjára. 
    
Az Új Magyar Szónak nyilatkozva Gáspárik Attila elmondta, hogy amint kézhez kapja igazgatói kinevezését, lemond a rektori tisztségéről és a 45 napos felmondási idő után csak tanára marad a művészeti egyetemnek.
    
A lapnak elmondta, az "előjelek azt mutatják", hogy nagyon nagy feszültségekre számíthat a színházban, ahol a munkatársak körében nagy a bizonytalanság. "Nem vagyok konfliktuskereső ember, így senkinek nincs mitől félnie" - hangsúlyozta az új igazgató. Mint a lapnak nyilatkozta, Marosvásárhelyen is útkeresésben van a színház, akárcsak bárhol a világon, így a színháznak változnia kell. Az új igazgató ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy "nagyon alapos kutatásokba kell kezdeni mind a közönség igényeit, mind pedig a társulat állapotát illetően".
    
A Krónika híradásában megjegyzi, hogy a színész és oktató Gáspárik Attila 2008 márciusától volt a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, azt megelőzően pedig a romániai Országos Audiovizuális Tanács alelnöke.