Gáspárik Attila: nem válik külön a magyarországi és a romániai magyar kultúra

Színpad

 Gáspárik Attila

(MTI) - Gáspárik Attila a korábbi beszélgetésekben többször mesélte, hogy nem híve a díjaknak, volt eset, amikor vissza is utasított ilyesmit. Ez a kitüntetés azonban más, mint a többi, mert - mint fogalmazott - nem pusztán az ő személyének, hanem egy ügynek is szól. Ez annak a folyamatnak az elismerése, amely a marosvásárhelyi művészeti egyetemen már néhány évvel ezelőtt megindult, elismerték azt az erőfeszítést, amelyet többen együttesen hoztak az egységes magyar kultúra érdekében. A kitüntetés magának az egyetemnek szól - véli -, amely képes volt megbontani a falat a romániai és a magyarországi magyar színházak között.

   
Mind a médiában, mind a művészetben egyetlen egységes magyar nyelvű közös tér létezik, amelynek megvannak a maga helyi szintű csodálatos sajátosságai. Külön "hangsúlyai" vannak például az Őrségnek, Baranyának, az Alföldnek, Erdélynek, ezen belül a különböző régióknak, de nem létezik két különálló - magyarországi és romániai magyar - színházi vagy médiakultúra. "Minden esetben közös akciótervben kell gondolkodnunk" - szögezte le.
   
A rektor úgy véli, hogy ebben a törekvésében sokat köszönhet elődeinek, Csorba Andrásnak, Szabó Lajosnak, Kovács Leventének, Tompa Miklósnak, Béres Andrásnak. Ők teremtették meg az alapot ahhoz, hogy a színésznevelés nemzetközi rangra emelkedjen - mondta Gáspárik, hozzáfűzve: ez tette lehetővé, hogy az elmúlt két esztendőben az oktatási intézmény nyisson a külföld irányában.
   
Példaként említette, hogy néhány nap múlva érkezik az egyetemre az európai etnozenei szövetség elnöke, Marosvásárhelyre várják rövidesen mesterkurzusra Ascher Tamás rendezőt. "Diákjaink mintegy tíz százaléka már külföldi, sok pénzre pályáztunk külföldi alapokból az egyetem fejlesztésére, az elmúlt két év tehát az európai uniós felzárkózás jegyében telt" - mondta a rektor.
   
A színművész Gáspárik Attila egyébként néhány esztendővel ezelőtt tért vissza a színház területére, korábban nyolc éven át volt a romániai Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. Ez az állami szerv a magyarországi ORTT-nek a megfelelője. Az erre vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott:  "A médiaszabályozás területén ugyanazoknak a kulturális elveknek a szolgálatában álltam, amelyeket annak idején a színházban is érvényesítettem".