Gazda Bence: új hegedűs a háztetőn

Egyéb

Gazda Bence esetében csak részben igaz a mondás, hogy az alma nem esik messze a fájától. A huszonhét éves fiatalember a hegedűművészi pályát választotta, de nem szimfonikus vagy kamarazenekarban, hanem - tavaly óta - a Budapest Klezmer Bandben muzsikál, s mellette kortárs zenével foglalkozik. A közelmúltban zeneszerzőként is bemutatkozott, a Plastic Industry, vagyis Műanyagipar címet viselő darabbal. Nemrég a Hegedűs a háztetőn egri előadásán aratott nagy sikert.
Gazda Bence muzsikus dinasztiából származik: egyik nagypapája harsonaművész, a másik operaházi kórustag volt, aki időnként kisebb szerepeket is énekelt. A szülei pedig hegedűművészek: édesanyja az Operazenekarban, míg édesapja - csaknem az alapítás óta, vagyis a hatvanas évek közepétől - a Liszt Ferenc Kamarazenekarban játszik. Bence azt meséli, ő is szinte Rolla János együttesében nőtt fel, hiszen gyakran elkísérte Lisztéket koncertekre, sőt, külföldi turnékra. "Nagy élmény volt közelről látni olyan fantasztikus muzsikusokat, mint Maurice André, Jean-Pierre Rampal vagy Isaac Stern" - idézi fel a gyerekkori emlékeket.
Nem meglepő, hogy Bence már kisgyerekként hegedülni kezdett, s első tanára, Baranyai Valéria rögtön felismerte, hogy kimagasló tehetség. Alig tizenhárom évesen bekerült a Zeneakadémia előkészítőjébe, ahol Kiss András lett a mestere.

Kép fennt: Fotó:Kovács Katalin

Ma, tizennégy évvel később még mindig zeneakadémista, bár a diplomakoncertje már rég megvolt: jelenleg doktori képzésben vesz részt. "Kicsit furcsa lesz majd elmondani, hogy a hegedűművészet doktora vagyok" - tréfálkozik. A klasszikus zene mellett sok minden más is érdekli: akadémistaként dzsesszt, rockot, funkyt is játszott, sőt, kommersz popelőadók kísérő zenekarában is közreműködött. E műfaji kísérletek közül kiemeli a Laokoon Csoportot, amely "nagyon jó kis zenekar" volt, olyan tagokkal, mint a szaxofonos Jelasity Péter és Bacsó Kristóf vagy Paya Bea énekesnő.
A zeneakadémiai házikoncertek mellett különböző versenyeken is indult, és többször nyert: 1998-ban például a Hubay-versenyen, két éve pedig a nemzetközi rangú, Mosonmagyaróváron megrendezett Flesch-versenyen lett első. A diplomakoncertje is 2001-ben volt: Csajkovszkij Hegedűversenyét játszotta egy általa összeállított zenekarral, "amelyben ott ültek az ország legjobb zenészei, köztük legalább nyolc koncertmester. Kicsit meg is ijedtem tőlük, amikor felmentem a színpadra". Ez idő tájt már egyre többet foglalkozott kortárs zenével is: még évekkel korábban lett állandó "kültagja" a Sugár Miklós vezette EAR együttesnek, amely az elektroakusztikus zenekultúra ápolását, új művek bemutatását tűzte ki célul. "Először én is úgy voltam a kortárs zenével, mint az emberek nagy többsége: nem szerettem igazán, idegenkedtem tőle. Mégis arra gondoltam, hogy ezt is ki kell próbálni, és két-három év elteltével már egyre jobban élveztem."
Aztán egyszer csak úgy felbátorodott, hogy - bár sohasem tanult zeneszerzést - maga is írt egy darabot, Plastic Industry címmel, hegedűre és hangszalagokra. "Egészen nagy sikere lett, még egy örmény fesztiválra is eljutott" - mondja Bence. Előadóként pedig a semmeringi fesztiválon nyert díjat, egy osztrák kortárs zeneszerző, Wolfgang Seierl művének megszólaltatásáért. Úgy játszotta el a Ferne című darabot, hogy közben írásvetítőn bemutatta a komponista nonfiguratív rajzait, s ezzel sajátos "összművészetet" teremtett.
És akkor jött a Budapest Klezmer Band, amelynek éveken át Illényi Katica volt a hegedűse, majd az ő távozása után sokáig keresték az "igazit". Bence - aki korábban is szerette a klezmert, de nem sokat tudott a műfajról - tavaly júniusban részt vett egy próbajátékon, de csak három hónappal később hívta fel Jávori Ferenc (Fegya), az együttes vezetője azzal, hogy "a jövő héten indulunk Rómába, és te fogsz hegedülni." Éjt nappallá téve, villámgyorsan megtanulta a repertoárt, és az itáliai bemutatkozás olyan remekül sikerült, hogy a tavaly őszi, egy hónapos hamburgi előadás-sorozatra, illetve a hollandiai turnéra is őt vitték magukkal. Az elmúlt hónapokban végképp stabilizálta helyét az együttesben, sőt, egy-egy alkalommal már énekesként is bemutatkozott. "Nagyon megtetszett a Jidl mit'n Fidl című régi jiddis dal, amely egy 1932-es filmből való" - meséli. - "Az egyik próba végén elkezdtem magamban énekelgetni, Fegya pedig felvetette, hogy nem akarom-e koncerten is előadni. Egy kicsit gondolkodtam, aztán azt mondtam, miért ne?"
Gazda Bence a Budapest Klezmer Bandnek köszönhetően nemrég színpadon is bemutatkozott, s bár természetesen ezt a mesterséget sem tanulta, sokan úgy vélik, van érzéke a színészethez. A Hegedűs a háztetőn előadásain - amelyek egykor meghozták az országos ismertséget Fegyáéknak - most ő játssza a címszerepet, és nagyon élvezi ezt a feladatot. Bár a Hegedűs a Madách Színházban - Az Operaház fantomja miatt - most éppen szünetel, legutóbb Egerben játszották nagy sikerrel, Molnár Piroska, Haumann Péter, Bíró Eszter és Görög László főszereplésével.