Gazdag őszi program a Szegedi Nemzeti Színházban

Színpad


szegedinemzeti_x.jpg
Szegedi Nemzeti Színház

(MTI) - A Kávéház című Goldoni-Mohácsi-Fuchs darabot Rusznyák Gábor rendezi, míg Machiavelli Mandragóráját Szabó Máté irányításával mutatják be.

 
A 125 éves intézmény október 14-én gálaműsorral emlékezik a fennállás óta eltelt időre, a nagy művészegyéniségekre, legendás korszakokra. Az esten mások mellett közös produkcióban fellép a Kortárs Balett, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és az operatársulat, amelyek az ünnepi alkalomra készítettek egy előadást: Lendvay Kamilló A mennyei város című művére Juronics Tamás álmodott koreográfiát.
 
A Magyar Televízió szegedi stúdiója számos felvételt őriz a színház életéből. Ezekből egy hatrészes sorozatot bemutatnak majd a Somogyi Könyvtárban, november végéig. A könyvtár egyébként szintén fennállásának 125. évfordulóját ünnepli, így a színházi bemutatók mellé kiállításokat szerveznek és az érdeklődők elé tárják a darabok irodalmi és kulturális hátterét.
 
A televízió és a könyvtár mellett a Szegedi Tudományegyetem őszi kulturális fesztiválja is kapcsolódik a programokhoz. Október 15-én délelőtt beköltözik az egyetem a teátrumba: egész napos színházi sétákat szerveznek, lesznek jelmezbemutatók, drámajátékok, beszédtechnika- és tánckurzusok. Délután az egyetem professzorai kortesbeszédekkel ajánlják a színház bemutatandó darabjait. Erre a napra közönségtalálkozót is szerveznek, este pedig bemutatkozik a Szegedi Egyetemi Színpad is.