Gazdag program a Gyulai Várszínházban

Színpad

 

(MTI) Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója a pénteki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az összművészeti fesztivál műsorát úgy állították össze, hogy a legszélesebb közönségréteget szólítsák meg, fontos volt azonban a színvonal is. ? Hakni előadás Gyulán nem jelenhet meg ? hangsúlyozta.    

 
A 49. évad is a háromnapos Körös-völgyi sokadalommal indul, amelyet 13. alkalommal rendeznek meg, és amelyen a dél-alföldi népművészet mutatkozik be. Július 1-jén a Gyulán született Erkel Ferencre emlékezve ritkán hallható műveit tűzik műsorra. Az első bemutatót Füves könyvek címmel tartják: az előadás Márai Sándor, Hamvas Béla ás Weöres Sándor műveiből készül.     
 
Július 5-én kezdődik és július 15-ig tart a VIII. Shakespeare Fesztivál, amelyen 36 program szerepel, és amely az idén egy mű köré szerveződik: A vihart helyezi a középpontba. Az első este Szergej Maszlobojscsikov rendezésében láthatja a művet közönség. Az előadás különlegessége, hogy Prospero szerepét nő alakítja: Prosperaként Szűcs Nelli látható ? emelte ki az igazgató.
    
Látható lesz Silviu Purcarete Vihar-rendezése, valamint a  Shakespeare-darab egy látványos dél-koreai színrevitele is, de koncert és táncelőadás is helyet kapott a fesztiválon: Vukán György Vihar című szerzeményét, a Közép-Európa Táncszínháztól pedig a Vihar és a Shakespeare-mesék című produkciót láthatják az érdeklődők.     
 
Vetítésekre is várják a közönséget: Robert Wilson Hamlet és Szonettek című munkája mellett a londoni Királyi Operaház előadása, Verdi Othellója is látható felvételről. Az És Romeó és Júlia című komédia ? Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter produkciója ? is szerepel a fesztiválon, amelyre Varró Dánielt is meghívták mint műfordítót.     
 
Gyulán vendégszerepel a kielcei Teatr Zeromskiego Hamlet-produkciója, amely a legjobb Shakespeare-előadás volt tavaly Lengyelországban. Konferenciát is rendeznek, amelyen a magyar felszólalók mellett a fesztivál díszvendége, Stanley Wells neves Shakespeare-kutató is tart előadást.     
 
A Shakespeare Fesztivált követően, a nyári évad további részében egy gyerekeknek szóló Varázsfuvola-produkciót, bemutatóként Székely János Mórok című művét és a Chioggiai csetepaté című vígjátékot, valamint vendégjátékként a Madách Színház Csoportterápia című előadását is műsorra tűzik Gyulán. Hangok-zenék-mosolyok címmel Phil Minton alkalmi kórusa is fellép a békés megyei városban. Július 17-én 40 éves a táncházmozgalom címmel népzenei és világzenei fesztivált, július 21-én jazzfesztivált ? Dave Holland fellépésével ?, másnap pedig blues-fesztivált rendeznek.     
 
Gedeon József kiemelte: az idén szakmai beszélgetések, valamint utcaszínház és borfesztivál is várja az érdeklődőket Gyulán. Az igazgató szerint a tavalyi évben 10 százalékkal csökkent a jegybevétel, és az idén is hasonló csökkenés várható, mivel kevés a pénzük az embereknek. Mint mondta, a tavalyi jegybevétel a költségek mintegy 15 százalékát fedezte.
    
A fesztivál idei költségvetése 170?180 millió forint, amelynek 20?25 százalékát az önkormányzati, mintegy 35 százalékát a pályázati úton elnyerhető minisztériumi támogatás adja, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kiemelt fesztiváloknak kiírt pályázatán elnyert összeg 10 százalékot tesz ki, és az NKA kisebb pályázatain is nyertek támogatást ? tette hozzá Gedeon József.