Gazdasági igazgatók találkoznak a Miskolci Nemzeti Színházban

Színpad


miskolcinemzetiszinhaz.jpg
A Miskolci Nemzeti Színház

(MTI) - A 2009. március 1-jén hatályba lépő új előadó-művészeti törvényre való tekintettel, ez alkalommal a Miskolci Nemzeti Színház bővíti a résztvevők körét valamennyi érdeklődő fővárosi gazdasági igazgató számára is, továbbá vendégül látja - a találkozó egyik napján - a miskolci társintézmények és a helyi önkormányzat képviselőit is.

 
A szakmai programok február 12-én délelőtt kezdődnek a miskolci teátrumban. A témák között szerepel egyebek mellett a színházak regisztrációja, a finanszírozási kérdések, illetve az adókedvezmények lehetőségei az új szabályozások alapján.
 
A programok - amelyek között színházi előadások megtekintése is szerepel - a csaknem félszáz regisztrált gazdasági és egyéb vezető számára február 13-án este érnek véget. A találkozóra várják a békéscsabai, a debreceni, az egri, a kecskeméti, a szegedi teátrum mellett nyolc budapesti színház gazdasági igazgatóját is.