Gigantikus Miss Saigon Sopronban

Színpad

A produkciót beharangozó december 7-i sajtótájékoztatón Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, a produkció rendezője felidézte, hogy a Miss Saigon 1989-es ősbemutatója óta több tízezerszer ment szerte a világon, s a 10 legtöbbet játszott musical között van.
 
Az 1994-es magyarországi premiert ? előbb a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd az Operettszínházban ? is ő állította színpadra, ez a műfaj hazai történetének egyik legfontosabb állomása volt Bíró Eszterrel, Kaszás Attilával, Csengeri Attilával és Sasvári Sándorral a főbb szerepekben. A jogtulajdonos, Cameron Mackintosh akkor úgy mutatta be egy televíziós interjúban a Budapesti Operettszínház jelenlegi főigazgatóját, mint az alkotót, aki a legjobb Miss Saigont rendezte.
 

misssaigon_dolhaifeke.jpg
Feke Pál és Dolhai Attila
 
Azóta a musicalnek itthon is kultusza alakult ki, nem véletlen tehát, hogy a Budapesti Operettszínház és az MKB Musical Aréna most szabadtéren kelti új életre a legendát 2011 nyarán Sopronban ? sztárszereposztásban. Az amerikai katona, Chris szerepében Dolhai Attilát, legjobb barátjaként, Johnként pedig Feke Pált láthatja-hallhatja majd a közönség az új produkcióban. Mint a rendező kiemelte, a két fiatal színész még sosem dolgozott egy előadásban.
 
Kerényi Miklós Gábor hangsúlyozta: ugyanolyan látványos produkciót tervez régi alkotótársaival, Kentaur színpadképében, Horváth Kata jelmezeivel, Bakó Gábor koreográfiáival, de az elmúlt 16 év tapasztalatait is felhasználja a darab színpadra állításában. Rendezésében a mű mai érvényességét is kutatja majd ? az előadás a Páneurópai Piknik helyszínén és 20. évfordulóján különös aktualitást nyer ? mondta.
Kerényi Miklós Gábor a sajtótájékoztatón közölte, egy ilyen gigantikus produkció, melyen 200 szereplő lép a több száz négyzetméteres színpadra, helikopter is játszik benne, s élő zenekar kíséri a musicalt, csak összefogással valósítható meg. A Budapesti Operettszínház remek partnert talált a soproni MKB Musical Aréna személyében.
 
Kerényi Miklós Gábor elmondta még, Schönberg művének további szerepeire, köztük a címszerepre a Budapesti Operettszínház többfordulós, nyílt meghallgatást szervez. Jelentkezni 2010. december 31-ig fényképes önéletrajzzal lehet a misssaigon@operett.hu címen, a művészeket januárban hallgatja meg a teátrum, ahol a három augusztusi előadás után tovább látható majd a produkció a 2011/2012-es évadban.