Szinetár Miklós a következőképpen vélekedik a darabról: "Verdit saját korának kérdései érdekelték, amikor kiválasztotta Victor Hugo drámáját a Rigolettóhoz. A hatalom korlátlan, a szolga kiszolgáltatott, és ura helyett is ő bűnhődik. Ezt akkor bátor tett volt kimondani, ám a diktatúrák arca változik. Az egykori igazságok közhelyekké koptak, mint ahogy sláger lett a Rigoletto számos áriájából. De a zene zsenialitása megunhatatlan mélységeiben megőrizte számunkra az eredeti mű kimondott igazságait. A közhelyektől és a banalitásoktól félve sok színpadi megvalósítás a környezet elszánt modernizálásával, a darab XX. századra transzponálásával próbált "up-to-date" aktualitást adni a Rigolettónak. A másik oldalról meg gyakran játszották muzeális áhítattal, felidézve a középkori Mantova külsőségeit. Persze mindkét felfogásban voltak remek és gyenge előadások, s a színpadi megoldásokon túl a zenei megvalósítás kiválósága vagy gyarlósága gyakran szorította háttérbe a színpadi szándékot. |
A mi előadásunk egy harmadik úton kíván járni. A színpadot Verdi korába helyezi, ahol az első felvonás jelmezbálja csak utalás az eredeti környezetre. Nagyobb hangsúlyt kap a bohóc kiszolgáltatottsága. Ez sem új téma, hiszen a Bajazzóktól a Mephistóig számos mű szól erről. De a mi előadásunk azt is el szeretné mondani, hogyha valaki belekerül egy élethelyzetbe, ahol félelemből vagy érdekből egy erkölcstelen hatalom cinkosává válik, akkor abból már nincsen szabadulás - mert erről is szól a darab. És még sok mindenről: emberi részvétről, közönyről és képmutatásról, hiszen Ceprano gróf félti a feleségét, mégis részt vesz Rigoletto lányának elrablásában. Marullo, aki Rigoletto szemében az egyedüli jó ember az udvaroncok között, egyszerre szánja és megveti a bohócot. A herceg szörnyeteg, de egy pillanatra vonzó, őszinte szerelmes is tud lenni. |
Verdi is tudta a titkot, mint Shakespeare vagy Mozart, hogy az emberi jellem igen összetett, és hogy sok minden függ attól, honnan nézzük. Rigoletto Monterone szemszögéből csak egy aljas talpnyaló, tragédiájának fényében viszont egy szánandó, szerencsétlen, kiszolgáltatott ember. Célunk az, hogy ennek a kifogyhatatlanul gazdag remekműnek sok-sok ízét érzékeltessük az opera és a színház hűséges barátaival." |