Goethével egységbe forrasztanak

Színpad


goethe.jpg
 Goethe

Első olvasatra talán inkább mesének tűnhet Goethe egyik legkülönösebb, legköltőibb szövege, A Zöld Kígyó és a Szép Liliom című elbeszélése. Ez egy rejtett utalásokkal teli, komoly gondolatokat hordozó példázat, amelyet keletkezése óta sokan, sokféleképpen próbáltak már megfejteni, feltárni a szövegből és a párbeszédekből kiolvasható szimbolikus üzenetet, ám eddig inkább az irodalomtudomány, a filozófia, a szellemtudomány oldaláról közelítve. A Gemza Péter koreografálta-rendezte előadás is erre tesz kísérletet, a művészet, a színház eszközeivel. "Ezért nem arra törekedtünk, hogy egyszerűen elmeséljük, elmagyarázzuk, hanem átélhetővé, érzékelhetővé tegyük azt, amit ez a több száz évvel ezelőtt élt zseni megsejtett, és ebben a történetben ránk hagyott" - mondja a rendező.

   
A darabban Kiss Gergely Máté, Mészáros Tibor, Nagy-Kálózy Eszter, Nagy László Zsolt, Tóth László, Újhelyi Kinga és Vranyecz Artúr játszik.