Gogol Háztűznézője Szegeden

Színpad

(MTI) - Bár házasságszerző nők már nem segítik a frigyek létrejöttét, Gogol Háztűznézője ma is aktuális, hiszen a változástól való félelem az emberekben talán erősebb, mint másfél évszázada - mondta Juronics Tamás a darab próbáinak szünetében szerdán újságíróknak.
 
 Pataki Ferenc, Szilágyi Annamária és Magyar Attila
   
A rendező kitért arra, hogy az orosz író humora nem az egyszerű nevetés lehetőségét kínálja a közönségnek, nem a szituációk eredményezik a vígjátéki hatást, hanem a karakterek néhol szélsőséges ábrázolása és ütköztetése. A figurák szinte a bohóc szomorúságát, nyomorúságát és egyben vidámságát tudják adni, és ebből a kettőségből alakul ki, ami számunkra kacagtató.
   
A produkciót Juronics Tamás néhány éve Kecskeméten már színpadra állította; a több mint kéttucatnyi előadást a közönség akkor élvezte és szerette. A szegedi bemutató lehetőséget ad újabb részletek, finomságok felfedezésére, és ettől még színesebb, még jobb lett az előadás - vélekedett a rendező.
   
Az egyre több prózai darabot rendező táncművész elmondta, hogy a jeleneteket a kompozíció és a koreográfia szempontjából is megtervezte. Ez néha könnyebbség, de egyben nehézség is a színészeknek, hiszen egy merevebb formában kell megtalálniuk saját karakterüket - tette hozzá Juronics Tamás.