Görgey Gábor: Miskolcon a stukker

Színpad

Ifjúságom édes madara. Így szoktam nevezni - az idősb amerikai kolléga nagyszerű színdarabjának címe nyomán - első egész estés darabomat, a Komámasszony, hol a stukker? című komédiát. Az ember írás közben természetesen sosem tudja, mi lesz a sorsa annak, amit ír, de azt legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy negyven éven át, itthon és külföldön, folyamatosan játszani fogják valahol. Röhögésbe fúló dühömben írtam, az akkori harminchat évemmel megélt világ és a hatalomért mindig mindenre képes politika láttán, és beletrafáltam valamibe, ami azóta sem vesztette aktualitását, s jelenleg sincs sok kilátás arra, hogy elvesztené. Ráadásul kiderült - pedig erre végképp nem számítottam -, hogy nem csupán honi állapotaink és beidegződéseink komédiája, hanem a világ legkülönbözőbb tájain is érvényes.
 
Ebben a darabban akkori harminchat évem minden tapasztalata, amit megéltem a világról, benne volt. Gyerekkoromból a feudális úri világ, majd a második világháború, kamaszkoromból a nyilas rémuralom, néhány év múlva a bolsevik rémuralom. Minden rezsim felhasználta az egészséges nemzet bázisának hazudott, hamis parasztromantikát, miközben zajlott az értelmiség hasztalan ágálása, és mindig jól működött az örök kispolgár ijedt szervilizmusa. Keserű világképemet keserű komédiába foglaltam. Vagy úgy is mondhatnám: mérhetetlen felháborodásom egyetlen hatalmas röhögésben tört ki.
 
Ami a formát illeti: a Stukkert az első magyar abszurdnak szokták titulálni. Aminek kor- és drámatörténetileg csupán annyi a jelentősége, hogy 1966-ban még dúlt a szocialista realizmus diktátuma. Engem ez sem politikailag, sem esztétikailag (ha egyáltalán beszélhetünk ez esetben ilyesmiről) nem érdekelt. A hatvanas évek elején írtam három abszurd egyfelvonásost, majd egyetlen évben (1966) a két egész estét betöltő komédiát. Mért kerteljek? Ezek a darabok annakidején robbantottak. Miközben a színpadokon ódon pátosz dübörgött vagy terjengett a naturalista konyhaszag.

/Görgey Gábor/

 
Görgey Gábor

KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER?

komédia két részben

Játsszák:

CUKI, az alvilágból - HUNYADKÜRTI ISTVÁN
A MÉLTÓSÁGOS - HALMÁGYI SÁNDOR
K. MÜLLER - BŐSZE GYÖRGY
KISS, az intellektuel - SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
MÁRTON, a vidéki - MIHÁLYFI BALÁZS

Rendező: KOROGNAI KÁROLY

2006. JANUÁR 21. szombat, 19 óra

Fotó: Bócsi Krisztián