Gregor József lesz a Hegedűs a szegedi háztetőn

Színpad

(MTI) - A Hegedűs a háztetőn című musical mellett más zenei programok is szerepelnek a Szegedi Nemzeti Színház május-júniusi műsortervében; a Golden Gate Quartet és a Budapest Klezmer Band is fellép a csongrádi megyeszékhelyen - mondta a teátrum igazgatója szerdán, a színházban tartott sajtótájékoztatón.

A világhírű musical premierje május 27-én lesz; Tevje szerepében Gregor Józsefet láthatja a közönség, Golde-t Vajda Júlia alakítja - mondta Székhelyi József. A darabban közreműködő szegedi Hora Színház tánckara igazi autentikus orosz-zsidó népzenére épülő mozgásvilágot teremt - tette hozzá az igazgató.

Háló Pál, a Storyville Jazz Band vezetője elmondta, hogy május 6-án jótékonysági koncertet ad a Golden Gate Quartet, amely a tradicionális gospel legnagyobb slágereit, közöttük az Oh, Happy day és a Down by the riverside című dalt adják elő.

A teátrum tájékoztatása szerint június 2-án a szegedi egyetem Zeneművészeti Főiskolai Kara növendékeinek operavizsgáját hallhatják az érdeklődők. A színházban két nappal később adják át a nézők véleménye odaítélt Dömötör-díjat.

A tradicionális zsidó zenét játszó Budapest Klezmer Band június 5-én lép fel a Szegedi Nemzeti Színházban.