Grundot építenek Zalaegerszegen

Színpad

 Takács Bence, Szekér Mátyás és Andics Mátyás

 
(MTI) - "A darab gondolatvilága a mai Magyarországról szól, amiben most élünk, amikor nem tudunk mit kezdeni az értékeinkkel, hagyományainkkal. Az identitásunk, szellemiségünk romjain játszódik az előadás, ez maga a grund, ezt akarják megvédeni fiuk, és meg is védik" - foglalta össze Mihály Péter.
   
A történetben azért természetesen benne van a múlt is, Molnár Ferenc világa, az 1900-as évek eleje. A rendező azt mondta, mindenki számára érthetően, "rejtvények" nélkül szeretné elmesélni a Pál utcai fiúk történetét. A darab szövege a XXI. századi élőbeszédhez igazodik, de már a próbák során is kiderült, ez a változtatás, korrekció szinte észrevehetetlen.
   

 Kirkovitz Ignác, Tóth Máté Soma, Andics Mátyás, Nagy Péter és lovonyák Adrián

 
Huszonkét gyermekszereplő lép színpadra, zömében 13-14 évesek, a legfiatalabb 10 éves, a legidősebb 16. A szereplők "mai srácok", akiknek úgy kellett megírni, stilizálni a szöveget, hogy természetesen tudják elmondani.
   
A színészeknek csak az irányokat kellett megadni, de a gyerekektől nem várható el, hogy felépítsék, fejlesszék a szerepüket, ez a rendező feladata. Ezért az előadás minden pillanatára tudatosan fel kellett készülni, valamennyi gyerekszerepet pontról pontra "ki kellett találni", hogy önálló karakterekké válhassanak - fejtette ki a rendező.
    
A fiatal színész kőszínházban első alkalommal rendez nagyszínpadi előadást. A társulat nyolcvan-kilencven tagja - közvetlen munkatársként több mint ötven - dolgozik együtt azért, hogy ez a produkció létrejöjjön.
   

 Wellmann György és Andics Mátyás

 
Mihály Péter hozzáfűzte: a színházcsinálás minden szegmense, szelete érdekli. A jövő évadban három színpadi szerepben láthatja a közönség: a Cseresznyéskertben Trofimov, a diák szerepét játssza, Egressy Zoltán Portugál című színművében pedig Becét, a fiú főszereplőt alakítja. Alfonso Paso Mennyből a hulla című bűnügyi komédiájában inkább a humorérzékére lesz majd szükség, a szerep egy jó kabinetalakításra nyújt lehetőséget.
   
Ezek a szerepek ebben az életkorban szép ajándéknak számítanak - fogalmazott Mihály Péter. Egyébként pedig - folytatta - mindegy, hogy főszerepet vagy mellékszerepet játszik, vígjátékban vagy drámában lép fel; a legfontosabb, hogy jó legyen az előadás és legyen belecsempészve az illúzió, hogy "valamit hozzáadnak a világhoz".