Gyerekeké a pódium

Színpad

 

A találkozóra az általános iskolás korúak érdeklődésének, a csoporttagok életkorának és képességeinek megfelelő előadással lehet nevezni, műfaji és tematikai megkötés nélkül. A műsoridő maximuma alsó tagozatos csoportoknál 15 perc, felső tagozatosoknál 25 perc. A szervezőknek annyi kikötésük van, hogy az a csoport, amelyik részt vesz az Országos Diákszínjátszó Találkozón, az ott bemutatott előadását nem nevezheti a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozóra. A csoportok a működési helyük szerinti megyei vagy fővárosi találkozón indulnak.

 
A példaértékű előadások az országos találkozó megyei és regionális bemutató sorozatának zárultával - a felkért szakemberek javaslatai alapján - meghívást kaphatnak az országos gálaműsorra, amelyet május 30. és június 1. között rendeznek meg Budapesten.
 
Az országos találkozó rendezvénysorozatának záró programját Debrecenben rendezik meg június 5-6-7-én.