Gyermekszínjátszó fesztivál Nyírbátorban

Színpad

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megrendezendő fesztiválon Romániából három csoport vesz részt, a kaplonyi Fintorgók, a máramarosszigeti Klári Kamaszkái és a szilágycsehi Berkenye. A szerbiai Szenttamásból érkezik a Grimasz, a szlovákiai Bélyből a Gyöngyöcske, illetve Ukrajnából a nagymuzsalyi Ficseri színpad nevű gyermekszínjátszó csoport. A hazai együttesek közül a Debreceni Abakusz, valamint a Nyírbátori Diákszínpad és a Lenszirom Színház a fesztiválrésztvevő.     

 
A rendezvényen - melyet 2008-től minden évben megtartanak - a fellépési lehetőség mellett szakmai képzési lehetőséget is teremtenek a tehetségeknek és felkészítő tanáraiknak.     
 
Az első napon négy órás időtartamban beszédtechnikai, színészmesterségi, improvizációs, ének- és táncképzés lesz. Azt követően mutatkoznak be a közönségnek és a szakemberekből álló zsűrinek a résztvevők, pénteken 15.30 órától a bélyi, a debreceni, a kaplonyi és a szilágycsehi, valamint a Nyírbátori Diákszínpad együttese lép színpadra. A nyitónapi program táncházzal fejeződik be, ahol a különböző tájegységek híres néptáncait tanulhatják meg a gyermekszínjátszók.     
 
Szombaton a máramarosszigeti, a nagymuzsalyi, és a szenttamási, illetve a Nyírbátori Lenszirom Színház mutatja be programját 10.00 órától.     
 
A szakemberekből álló zsűri ezt követően értékeli a produkciókat és tanácsokat is ad a további fejlődés irányvonalának kialakításához.