Gyógyszerésznek készült a beugró Júlia

Színpad

Ritkán fordul elő a Szegedi Szabadtéri Játékokon, hogy rövid időre meg kell szakítani egy előadást. Legutóbb baleset miatt állt le egy premier: néhány évvel ezelőtt, amikor Juronics Tamás rendezésében Bartók-estet tartottak, A fából faragott királyfi előadása közben a Szegedi Kortárs Balett kiváló táncosának ment ki egy ugrásnál a térde. Szerencsére akkor is ott volt a váltótárs, aki beugrott, így rövid szünet után folytatni tudták a produkciót. A Rómeó és Júlia pénteki premierjén a második felvonás elején, amikor összecsap a Montague- és a Capulet-csapat, zárlat keletkezett a világítási rendszerben, ezért sötétben maradtak a színpadra lépő szereplők. Kerényi Miklós Gábor, a musical rendezője azonnal leállította az előadást, és mikrofont ragadva tájékoztatta a közönséget. A kényszerszünet nem tartott tovább egy-két percnél, és a gépezet ismét működésbe lendült, folytatták a játékot.
Vágó Bernadett (Júlia) és Dolhai Attila (Rómeó) a szombat esti előadáson Fotó: Frank Yvette
 
A premiert követő ünneplést kissé beárnyékolta, hogy a Júliát alakító Szinetár Dórának kificamodott a bokája, és mivel nagyon fájt, megijedtek, hogy komolyabb baj lehet. Éjjel elvitték a klinikára, ahol azt mondták, valószínűleg eltört, ezért könnyű gipszet tettek rá. Mivel reggelre már nem fájt, és be sem dagadt, visszamentek a klinikára, ahol két orvos is megnézte. Kiderült, hogy nincs szó törésről, ennek ellenére az orvosok pihentetést javasoltak. Kerényi Miklós Gábor ezért úgy döntött: Vágó Bernadett, a Budapesti Operettszínház mellett működő Pesti Broadway Stúdió idén végzett növendéke játssza szombaton a szerepet.

- Dél körül szóltak, hogy este nekem kell énekelnem. Bár a "csikócsapat" tagjaként a csütörtöki zárt körű főpróbán már eljátszottam a Dóm téren Júliát, és előtte két előadást már Pesten is megcsináltam, nagyon izgultam. Már tudom, felesleges volt, mert annyira profi a csapat, és úgy segített mindenki, hogy könnyű dolgom volt, gond nélkül lement az előadás - mesélte tegnap Vágó Bernadett, aki gyerekkorától énekel, nyolc éven át hegedült is, majd gyógyszerészasszisztensi vizsgája és gyógyszerészkari felvételije mellett kezdett Toldy Mária, majd Kővári Judit növendékeként tanulni.

Amikor Kerényi Miklós Gábor bejelentette az előadás előtt, hogy ő helyettesíti Szinetár Dórát, akadt olyan néző, aki felkiáltott: Akkor fizessék vissza a pénzt! Az előadás után már nem lehetett elégedetlenkedő hangokat hallani, hatalmas tapsot kapott a szereplőgárda, így Bernadett is. Szinetár Dóra a nézőtér mellől szorított a csapatnak, és a tegnap esti előadáson már ismét ő volt Júlia.

Forrás: Délmagyar Online