Gyüdi Sándor: a Szegedi Nemzeti Színház közszolgálati színház

Színpad


GyudiSandor_D__RG20080618005.jpg
Gyüdi Sándor

(MTI) - "A színházban kétségtelenül a legfontosabb a néző, de ez nem jelenti azt, hogy a lehető legtöbb néző a legfontosabb" - mondta a főigazgató arra a közelmúltban megjelent statisztikára reagálva, mely szerint a 2008-as nézőszámot tekintve a Szegedi Nemzeti Színház a korábbi negyedikről a nyolcadik helyre csúszott vissza a vidéki színházak között.

   
A nézők között kétségtelenül azok vannak többségben, akik könnyed szórakozásra vágynak, de törődni kell azzal a kisebbséggel is, amelyik komoly művészi értéket jelentő, újdonságot felvonultató előadásokra, rétegdarabokra kíváncsi - hangsúlyozta Gyüdi Sándor, hozzátéve: "ahhoz, hogy a lehető legtöbb nézőnk legyen, nem színházat kell csinálni, hanem cirkuszt vagy peep show-t".
 
A vidéki színházaknak saját városuknak megfelelő képet kell sugározniuk a világ felé. Ha Szeged a kultúra városa akar lenni - ami jelenti a tudományt az oktatást és a művészetet -, akkor ennek megfelelő műsorrendet kell fölvállalni, tudva azt, hogy ennek a nézőszámban bizony kompromisszumai is vannak - mondta a főigazgató.
 
A művészeti törvény a fenntartói finanszírozás mértéke mellett a nézőszám függvényévé teszi a színházak állami támogatását. A főigazgató szerint azonban az állami támogatás a nézőszámmal arányos művészeti ösztönző résztámogatásnak nevezett elemét helyesebb lenne "kereskedelmi ösztönző résztámogatásnak" hívni, hiszen a jól eladható terméknek biztosít többletforrást.
 
A Szegedi Nemzeti Színház 2009/2010-es programja a társulat új tagjait és a vendégművészeket bemutató péntek esti nyitány gálával indul. Az évad első bemutatója pedig Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettje lesz. Ezt tucatnyi premier követi: operák, prózai darabok, gyermekeknek szóló művek és táncszínházi produkciók, egyebek között Gogol Háztűznézője, Puccini Bohémélete, Jékely Aranyszőrű báránya, a Csongor és Tünde, a Hattyúk tava, Rossini Ory grófja, Feydeau Bolha a fülbe című darabja és Verdi Álarcosbálja.