| Már a szereposztás olvastán elalélhat a színházrajongó, és az, hogy egy pergő előadás született, még külön meglepetés. Talán kétszer-háromszor fáradni látszott a szituáció, de fél percre alatt túlestünk a holtponton, a színészek és Hamvai Kornél dramaturgi és, vagy Törőcsik Mari játékmesteri és Jordán Tamás rendezői munkája továbblendítette az előadást, melyet a pécsi közönség többször nyílt színi tapssal zavart meg. A színészek nem álltak le, hanem folyamatosan ment tovább a játék, és érdekes, a harmadik megszakítási kísérletre már megtanulta a közönség, hogy nem operettet néz. |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
| Nem is nagyon lehet kiemelni színészt, Udvaros Dorottya Szidóniája végig keperkedett, Blaskó Péter vulkánja két felvonás fortyogás után kitört, Varga Mária Szerafinja ide-oda lengedezett a debilitás és a szerelmes nő között, s a volt pécsiek? Újvári Zoltán Chupor Aladár alakítása hozta a karakterében rejlő vígjátéki figurát, de érdekes, bevillant a fejemben egy régi kép róla, a Vincze János rendezte Halleluja bő évtizeddel ezelőtti előadásából, ahogy rövidgatyában társalgott a nagypapával, mintha soványabb is lett volna... És Kézdy György? Törött kézzel játszott az előadásban az ügyvéd szerepét, Gombost, hozzá teszem, hibátlanul. Nem tudom, aktualizálás eredménye-e a petíció szó emlegetése, de Stohl András más módon is elnyerte a közönség kegyeit, keljfeljancsi-mód esett, kelt, mesüge arcokat vágott, s egy ráírt poénnal majd kifordította az előadást a menetéből, a szájába adták a stóla szót. |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
|
 |
| Ez az előadás végletesen a máról szólt, divatmajmok, férfinők és nőférfiak, érdekházasságok, nőegyletek, vállalkozók, pályázatok, petíciók... Érdekes mód, az Egy szög után ez a második olyan előadás, amely üzenetet hordoz, szánkba rá valamit, majdhogynem didaktikus. Szerencsére vígjátéki formában, és szerencsére még tudunk magunkon nevetni. |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
| Fotó: Bálint F Gyula |
