Hair a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Színpad


szegediszabadterijatekok2010_hair_sajtaj_bagobertalan_droti20100806010.jpg
Bagó Bertalan

(MTI) - Bagó Bertalan rendező szerint a musical története ma is rendkívül aktuális, hiszen napjainkban is előfordul, hogy egyes csoportok erőszakkal, akár fegyverrel is megpróbálják rákényszeríteni ideológiájukat másokra.

   
A rendező a hatvanas évek világát szeretné megjeleníteni a színpadon, de az előadás a mai kort és körülményeket is ábrázolja majd. A művész elmondta, hogy a produkció Milos Forman filmjének dramaturgiáját követi, s bár a helyszínek ábrázolása színházi körülmények között nehézséget jelent, némi varázslattal ezt is sikerül megoldani.
   
A történet és a zene dinamikáját követve lesz, amikor szinte felrobban a hatalmas színpad, s olyan jelenet is, melyben csupán két színész viszi tovább a cselekményt.
   
A fesztivál műsorán először szereplő darab díszletét Vereckei Rita, jelmezeit Túri Erzsébet tervezte, a koreográfiát pedig Román Sándor - az idén tízéves Experidance vezetője - álmodta színpadra.
   
A főszerepet, George Bergert Dolhai Attila alakítja, Claude Szemenyei János, Sheila Peller Anna, Jeannie Vágó Bernadett lesz.
 
Az előadás premierje augusztus 13-án lesz, s ezt követően még öt estén játsszák a Dóm téren.
 
A Hair premierjére a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége árverésre bocsátja a hatfős igazgatósági páholyt, a befolyt összeget pedig teljes egészében az otthonukat elvesztő árvízkárosultaknak ajánlják föl.
 
Az árverés 125 ezer forintról indul, licitálni a fesztivál honlapján lehet augusztus 12-én délig.