A Hairbe válogattak szereplőket

Színpad


hair_01_film_byport_hu.jpg
 Milos Forman: Hair (1979)

A Szegedi Szabadtéri saját bemutatójaként kerül színpadra nyáron a Hair. A Játékok igazgatója, Bátyai Edina a musical megrendezésére Bagó Bertalant kérte fel. A produkcióban közreműködnek többek között a Szegedi Szimfonikus Zenekar és az Operettszínház művészei is. Az előkészületek már javában folynak, ezek fontos fázisa volt a tegnap Budapesten tartott meghallgatás, mely során a Hair leendő szereplőit kereste Kesselyák Gergely, a fesztivál művészeti vezetője, egyben az előadás zenei vezetője és a rendező, Bagó Bertalan.

 
A meghallgatáson több mint harmincan jelentek meg, köztük olyan sztárok is, mint Dolhai Attila - ő a címadó dallal készült és elképzelt óriási sörénye iránti szerelméről énekelt -, a Vígszínház fiatal művésze, Szemenyei János vagy Peller Anna. Az énekesek legtöbbje a jól ismert dallamokkal érkezett, a fiúk a Hair és a Manchester England England számok mellett döntöttek leginkább, a lányok választása viszont elsöprő százalékban esett az Easy To Be Hardra.
 
Az idei Szabadtérit lezáró, legtöbb előadásszámmal - összesen hat alkalommal - színre kerülő darab szereposztására tehát már formálódnak az elképzelések, közben a nézők is rendkívüli bizalmat szavaztak a Hairnek: a jegyek közel ötven százaléka már gazdára talált.
 
A Hair augusztus 13-án, 14-én, 15-én, 20-án, 21-én és 22-én kerül színpadra.