HalászHajó

Színpad

A tetőfedélzeten interaktív kiállítás nyílik. Halász Péter sajátos színházi stílusát installációk idézik, a közönség maga működtetheti az egykori Halász-előadások díszletelemeit, vurstli-fotókat készíthet, és a Filmszemle-díjas Herminamező Sosa által jegyzett makettvárosában rendezheti meg élete első kisfilmjét. A kiállításon többek között Forgách Péter, Halász András, Najmányi László, Pauer Gyula, Rajk László és St.Auby Tamás installációi láthatók.

Halász Péter a sisakkészítő gyönyörű felesége c. előadásbanAz orrfedélzeten az idei Filmszemle-díjas Herminamező werkfilmjét, interjú-összeállításokat és előadásrészleteket láthatnak. A Duna vízfelületén Juhász András vetített installációja jelenik meg. Az orrfedélzet a hajó egyik táncos helyszíne is egyben, ahol az est első felében Vajdai Vilmos Halász-kedvencekből összeállított válogatása szól (20.00 - 22.00).

Az étteremben egy könnyű vacsora vagy egy pohár ajándékbor mellett hallgathatják meg kollégáit és barátait arról, milyen szerepet játszott Halász Péter a magyar színházi hagyományok megújításában, s akik valaha kapcsolatban álltak vele, miért érzik úgy, hogy a Péterrel való találkozás életre szóló tapasztalatokkal gazdagította művészetlátásukat és hétköznapjaikat egyaránt. Beszélgetőtársak: Jeles András, Jordán Tamás, Lukáts Andor, Pauer Gyula, Seth Tillet és St.Auby Tamás. Az est moderátora Can Togay.

Halász Péter az őrült naplója című előadásban (Új Színház). fotó: Koncz Zsuzsa

A koncertteremben 22.00 órakor veszi kezdetét a varieté műsora. A fergeteges Halász-humort Kecskés Karina, Krasznahorkai Ágnes, Lukáts Andor, Ónodi Eszter, Vajdai Vilmos és a TÁP Színház Rossz Színház csapata idézik fel. Kari Györgyi Keresztes Tamás megzenésítésében és kíséretével C. Graham Would you walk to China című versét adja elő. Bozsik Yvette és Vati Tamás Holtodiglan című produkciójukból táncolnak el egy részletet. Egri Márta Az aknaszedő feljegyzései, Herczenik Anna pedig a Jack Smith halála című Halász-darabok híres betétdalait énekli. Novák Erik és barátai NeanderRock nevű zenekara paleolitikus rockot játszik. Antal István Juszuf Tütü-tangózik.

Takátsy Péter Tóth Jocóval a legendás Sanyi és Aranka sorozatból improvizál. Kovács Olga és Egres Katinka előadásában részletet láthatnak Halász Péter utolsó rendezéséből, az Önbizalom című előadásból. David Yengibarian és Váradi Gábor élőzenével emelik az est hangulatát. A varieté N.Y.-i vendége az egykori alkotótárs, Seth Tillet. A varieté után meglepetésprogram várja az érdeklődőket. A műsort hajnali kettőig tartó tánc követi dj. Redooval.

Az orrbárban 23.30-tól szabad a szó: bárki megoszthatja ? elmesélheti, eljátszhatja, elénekelheti, felolvashatja, ízlés szerint - Halász Péterrel kapcsolatos élményeit, jót és rosszat egyaránt.

A program ingyenes.

Kapcsolódó anyagok:

Halász Péter ravatalozása a Műcsarnokban (video)

"A hamvasztás kényelmesebb" (az Index cikke)

Búcsú Halász Pétertől (fotóriport)

Elhunyt Halász Péter (a hvg.hu cikke)

Halász Péter honlapja