Még mindig jobban teszik, ha a gyász alkalmából veszik elő írásait, mint a lassan évtizedek óta elévült jogdíjú humoreszkeket hasznosító archív-kabarék elmeszesedett komikai patenteket robbantgatva, diluviumok előtti humorleletekbe kísérelnek életet lehelni. Kishont nem vitriolos szatirikus, mint Swift, sem epés pesti éles szavú újsághumorista, mint Molnár Ferenc. Kishon ?és ennek köszönheti villogó és tartós nemzetközi sikereit ? szelíden megbocsájtó humorista. Az önálló útjára induló mosógép, a számlaadási kötelezettség bosszantó viszályain nevető, mindennapi bosszúságok humorkrónikása. Gyengéd, sosem bántó, él nélküli humoros tárcák és színdarabok szerzője. Ha kis karcolatainak legjobb színvonalán mérjük: Mark Twain korai szelíd életképeivel vethetjük össze. Az igazság persze az, hogy Czeizel Gábor rendező úgy hat éve már megrendezte a még jó egészségű Kishon-válogatását a Kolibriban, de most a gyász időszerűvé tette ezt az üdén vidám estét.
Nem négy tréfás, vicceket csiholó színészt láthatunk a színen, hanem négy értelmiségi színészt, akiknek maguknak van humoruk. Nem beviszik a hangsúlyokba, a taglejtésekbe és arcjátékba annak közlését, hogy most kell nevetni, mivelhogy vicc következik, hanem szép komolyan játszanak, érzékenyek a humorra, az emberi hiúságra, az önérvényesítés rohamaira, a színházi körkörös álnokságokra.
A kabaré nem csak röhögde, hanem a líra és a derülés helye. A múlt századelőn Medgyaszay Vilma ragyogott a pesti kabaré egének csillagaként, vaskosság helyett gráciával mulattatott. Akadt a régi kabarénak fehérnemű körüli komikuma, fűzőszagú illedelmetlensége, de ez nem éppen felívelő korszakának jellemzője volt, hanem zuhanóban lévő szakaszának trágársága. Amikor azután az illedelmes és költők mívelte kabarét fölváltotta az össznépi-nemzeti, a hazafias-népfront-szórakoztatás, akkor a finomabb elmésség, a poézis csupán szórványos vendégként jelent meg deszkáin. A televízió pökhendi kabaréműsorai megadták a végső döfést a pesti kabarénak. Erről másutt már többször is.
Most mintha megadatott volna a pesti humor eszkalációja. Nem szükséges egyszerre minden rendű-rangú népségnek tetszeni. Nem arról beszélek, hogy a jegyszedők ellenőrzik előadás előtt a nézők felsőfokú végzettségét, hanem arról, hogy lehetőség nyílik választani a derű és a röhögés közt. Az odapörkölés és a csavaros gondolatmenet között. Az alpári és a költői között.
Czeizel rendezése aprólékosan kidolgozott, de nem agyonbütykölt. A színészeket és a szöveget érvényesíti. Jól világítja meg a szerzőt diszkréten megtestesítő, nagy pódiumgyakorlattal rendelkezdő Kézdy Györgyöt, aki szabatosan tudja: mi a különbség a pódiumon való szövegmondás és a szerepformálás közt. Ősz, értelmiségi ül, nem forszírozza a gúnyt, de megvan a magához való esze, hogy tudja, mi a tréfa és mi a tréfálkozás. Rágyújtják időnként a villanyt a nézőkre, részint az egész színpadot megmutatni, részint megmutatni egymásnak, hogy kik szorultak be elmésségek végett a parányi előadóterembe.
Orosz Anna, a primadonna nem üde fölfedezett. Jó pár év masztiksz-szagot nyel, Várnai Szilárd már földön-égen, tengerentúl bebolyongta a színi világot, keresve helyét és önmagát, Borbély T. András, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztő munkatársa. Lazán könnyedek, nincsenek szakmai problémáik, fölényesen, maguk örömére játékosak, énekelnek, bejátsszák a színpadot, a nézőteret, énekelnek, ha kell, váltják egymást a zongoránál, intellektuális zenebohócként.
Kishon szövegeit Hideg János angolszakos műfordító-filmkritikus formálta magyarrá.
Könnyed, kellemes este. Azzal a bíztatással, hogy a központosított humor helyén kabarébokrok virágzanak: kinek-kinek ízlésére. A halott felült és enni kért.
