Hamarosan átadják a felújított Kisszínházat Szegeden

Színpad

A Kisszínház felújítási munkálatai 2002 novemberében kezdődtek. Az eredeti színházból jóformán csak az épületszerkezet maradt meg, miután a főfalakon kívül szinte mindent lebontottak: kicserélték a vezetékrendszert és az épületgépészeti berendezéseket - ismertette Kocsis János.

Az igényeknek megfelelően kialakítottak egy díszletraktárt, újdonság a 350 négyzetméteres próbaterem is, amely elsősorban a Szegedi Kortárs Balett számára készült - tette hozzá a műszaki igazgató.

A teátrum új forgószínpadot kapott, hamarosan be- és felszerelik a speciális színpad-, hang- és világítástechnikát - tájékoztatott a szakember.

Az utolsó szakaszban befejezik a belsőépítészeti munkálatokat: bebútorozzák az öltözőket, a kiszolgálóhelyiségeket, az irodákat és a ruhatárakat.

A teátrum átadásának végső időpontjáról jelenleg tárgyalások folynak a megbízó, a szegedi önkormányzat és a kivitelező Délép Rt. között - jegyezte meg Kocsis János.

A rekonstrukció során nem várt műszaki akadályokkal kellett szembenéznünk és jogi problémák is adódtak a szomszédokkal, mindezek hónapokkal késleltették többek között az alapozás kezdetét - mondta Mészáros András, a Délép Rt. generálfőmérnöke.

Nem tudjuk tartani a január végi határidőt, a májusi befejezés reálisabbnak tűnik - közölte.

Borgói Alán, a szegedi önkormányzat fejlesztési programokért felelős munkatársa szerint a város azt szeretné, ha a munkálatok március végéig befejeződnének, ezért a végleges időpontról még folynak a tárgyalások.