Harminc éve halt meg Pécsi Sándor

Kultpol

Az Euridike plakátja

Az emléktábla-avatás ideje egybeesett azzal a hajdani, sok évtizeddel ezelőtti évszámmal, amikor először lépett pesti színpadra a 24 éves, sajószentpéteri születésű színész.
Mindez Várkonyi Zoltán Művész Színházában történt, 1946. szeptember 20-án Anouilh Euridikéjében, ahol egy színigazgatót játszott. (Ez az előadás fedezte fel a fiatal Darvas Ivánt is!) A "legfiatalabb öregember", ahogy Pécsi Sándort nevezték, ezután le sem jött többé a színpadról: megállás nélkül játszotta a koránál jóval idősebb szerepeket.
Két évig a Művész Színházban Apáthi Imre, Fábri Zoltán keze alatt, 1948-tól pedig a Madách Színházban - élete végéig.

Rövid, de rendkívül intenzív élet és sikeres pálya adatott neki, olyan szerepekkel, amelyeket ma is csak vele tudunk elképzelni: Eddie Carbone a Pillantás hídról-ból, Percsihin a Kispolgárokból, Luka az Éjjeli menedékhelyből, Andrej a Három nővérből, a polgármester a Revizorból.
Az orosz klasszikusok különösen közelálltak hozzá. De felejthetetlen Szellemfi volt filmen és színpadon, Moliere-figura (Dandin György, Sganarelle, Scapin), és persze a Kaviár és lencse, a Léni néni fergeteges komikusa.

A vágy villamosában Tolnay Klárival Az Éjjeli menedékhely 1968-as előadásán
(Domján Edittel és Huszti Péterrel)

Rengeteg arca volt, és rengeteg maszkja, ezeket többnyire ő maga rajzolta le már a próbafolyamat során.
Csak Shakespeare-vel nem volt szerencséje. Bár évtizedekig játszotta a Hamlet Poloniusát, a színésztársak elbeszélése szerint nem szerette. És nagyon félt Falstaff (fotó) szerepétől, amelyet 1972 őszén kezdett próbálni.
A többire már Huszti Péter emlékezett az egyszerű, szürkefalú emeletes ház előtt a Rózsadombon: "Nagyon szép ősz volt 1972-ben. Még november elején is napozni lehetett a próbák szünetében.
Aznap Sanyi nagyon jókedvű volt. Előtte való napon látta Brook Szentivánéji álmát az angol színház vendégjátékában, és teljesen fellelkesült. Ő is tótágast állt a színpadon, hogy lássuk, milyen jó fizikai kondícióban van.
Izgatottan készült a Falstaffra, bár nem szerette Shakespeare-t, de erre a szerepre azt mondta, olyan Pécsi Sándoros. Mi Vámos Lászlóékkal párhuzamosan Németh László Árulóját próbáltuk a Stúdióban.
Novemberben 4-én reggel Vámos Laci rémülten benyitott a hírrel: "Meghalt Pécsi Sándor!" Igazi színészhalál volt: megállt a szíve, kezében a Falstaff gyűrött példányával.
Ötvenéves volt.
Halálának harmincadik évfordulóján, november 4-én Pécsi Sándor emlékestet tartanak Cserje Zsuzsa szerkesztésében és rendezésében a Komédium Színházban.

Fotók forrása Cserje Zsuzsa Pécsi Sándor című könyve.