Hárommillió forintos támogatás a Békés Megyei Jókai Színháznak

Színpad

(MTI) - Farkas Zoltán, a teátrumot fenntartó Békés Megyei Önkormányzat elnöke elmondta: a bank szép gesztusról tett tanúbizonyságot, amikor a támogatásról döntött annak érdekében, hogy a színházi kultúra Békés megyében megfelelő módon és színvonalon jelenhessen meg.
    

Az elnök kifejezte bizakodását, hogy a gazdasági élet szereplői részérők követői lesznek a bank kezdeményezésének. Jelezte továbbá, hogy a bank egyúttal további 200 ezer forintot is felajánlott az önkormányzat részére, amelyből támogatni fogják az amatőr státusú, de profi színvonalon működő Békés Megyei Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertjét.
    
Balogh Mária, a pénzintézet fiókvezetője azt emelte ki, hogy a bank korábban is támogatta a pályakezdő fiatalokat és a kultúrát, így a mostani hárommillió forint jó helyre kerül, hiszen a Jókai színház társulatában számtalan fiatal művész is dolgozik.
    
Seregi Zoltán arról szólt, hogy meglepetésként érte a színházat a segítség, ezért azt "karácsonyi ajándéknak" is tartják. Arról, hogy mire fogják felhasználni az adományt, később dönt a színház vezetése.