Határon túli magyar színházak fesztiválja Kisvárdán

Színpad

(MTI) - Az idén négy szomszédos országból tizennyolc társulat lép fel Kisvárdán, a határon túli magyar színházak fesztiválján - tájékoztatta a helyi Várszínház és Művészetek Háza igazgatója az MTI-t. A június 2-án kezdődő tíznapos program során 27 előadást láthatnak az érdeklődők - mondta Nyakó Béla.

A Romániában működő magyar teátrumok közül a temesvári, a csíkszeredai, a nagyváradi, a marosvásárhelyi, a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a gyergyószentmiklósi, a szatmárnémeti és a székelyudvarhelyi színház, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem társulata vesz részt a fesztiválon - közölte az intézmény vezetője. Szerbia és Montenegróból a szabadkai Kosztolányi Színház és a Népszínház, illetve az Újvidéki Színház művészei, valamint a művészeti akadémia hallgatói érkeznek Kisvárdára. Szlovákiából a révkomáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház társulata lép fel, míg Ukrajnából a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház lesz résztvevője az eseménynek.

Nyakó Béla szólt arról is, hogy június 3-8. között a határon túli magyar bábszínházak közül a kolozsvári, a nagyváradi és a szatmárnémeti lép fel az észak-szabolcsi városban, tizenegy előadást tartanak délelőttönként.

A határon túli magyar színházak XVII. fesztiválja a révkomáromi teátrum előadásával nyílik, a felvidéki művészek Szomory Dezső: II. József című színművét mutatják be.