Határon túli magyar színházi estek Budapesten

Színpad

A Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek sorozat idei, 24. féléve a legrégebbi hivatásos magyar társulat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátékával kezdődik. A társulat a színházi világnaphoz kötődően március 26. és 29. között három budapesti helyszínen (a Víg-, a Merlin és a Pesti Magyar Színházban) négy produkciót mutat be.
   

kolozsvariallamimagyarszinhaz_iii_richard_by_kolozsvariallamimagyarszinhaz.jpg
 III. Richárd
 
A programsorozat nyitóelőadása Shakespeare III. Richárdja lesz, melyet a színház igazgató-főrendezője, Tompa Gábor állított színpadra. Az előadás címszerepében Bogdán Zsolt látható, és színpadra lép Közép-Európa legidősebb aktív színésze, a 95 éves Senkálszky Endre is.
   

kolozsvariallamimagyarszinhaz_visszaszuletes_by_kolozsvariallamimagyarszinhaz.jpg
 Visszaszületés
 
Március 27-én, a színházi világnapon kerül a budapesti közönség elé a Kolozsvári Állami Magyar Színház tavaly nyáron az Avignoni Fesztivál keretében bemutatott Visszaszületés című produkciója, melyet a festivalier.net portál a 2009-es év legjobb előadásai közé sorolt. Visky András drámája a túlélés története, a holokausztból kiindulva egy névtelen ember sorsát meséli el.
 
Az előadást követően este 8 órától a Merlin Színház Kamarateremében a produkció rendezőjével, Tompa Gáborral beszélget Darvay Nagy Adrienne. A beszélgetés címe: A színház világjáró követe. Tompa Gábor ugyanis 2009 januárjában a Magyar Kultúra Követe címet vehette át.
   

kolozsvariallamimagyarszinhaz_tulamaszathegyen_by_kolozsvariallamimagyarszinhaz.jpg
 Túl a Maszathegyen
 
Március 28-án, vasárnap délután Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát mutatják be Keresztes Attila rendezésében. A produkció nem először látható Budapesten.
   

kolozsvariallamimagyarszinhaz_suttogasokessikolyok_by_kolozsvariallamimagyarszinhaz.jpg
 Suttogások és sikolyok
 
A vendégjáték-sorozat márciusi zárásaként Andrei Serban legújabb rendezését, Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című produkcióját láthatják az érdeklődők. Serban korábbi rendezése, Csehov Ványa bácsija 2008-ban egyszerre lett a legjobb színházi előadás Romániában és Magyarországon. Az egyik legmegrázóbb kultuszfilm színpadi adaptációját négy nő - a haldokló Ágnes, nővérei, Karin és Mária, és Anna, a szolgáló - suttogásai és sikolyai teszik felejthetetlenné.
     
A Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek sorozat áprilisban a Szabadkai Népszínház, májusban a sepsiszentgyörgyi M Studio, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásaival folytatódik.
 
Részletes program
A KOLOZSVÁRI ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA
március 26. péntek este 7 óra - Vígszínház
William Shakespeare: III. RICHÁRD
Rendező: Tompa Gábor
 
március 27. szombat este 6 óra - Merlin Színház
Visky András: VISSZASZÜLETÉS
Rendező: Tompa Gábor
 
március 28. vasárnap délután 4 óra  - Pesti Magyar Színház
Varró Dániel - Presser Gábor: TÚL A MASZAT-HEGYEN
Rendező: Keresztes Attila
 
március 29. hétfő este 7 óra - Pesti Magyar Színház
Ingmar Bergman: SUTTOGÁSOK ÉS SIKOLYOK
Rendező: Andrei erban
 
A SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZ MAGYAR TÁRSULATÁNAK VENDÉGJÁTÉKA
április 12. hétfő délután 6 és este 9 óra - Merlin Színház
Kiss Csaba: VESZEDELMES VISZONYOK
Rendező: Puskás Zoltán m. v.
 
A SEPSISZENTGYÖRGYI M STÚDIÓ VENDÉGJÁTÉKA
május 10. hétfő este 7 óra - Merlin Színház
William Shakespeare: ROMEO & JULIA
Mozgásszínházi előadás egy részben
Rendező: Uray Péter
 
május 11. kedd este 7 óra - Merlin Színház
William Shakespeare: HAMLET
W. Shakespeare drámájának fizikai-színházi adaptációja
Rendező: Uray Péter
 
A KÁRPÁTALJAI MEGYEI MAGYAR DRÁMAI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA
május 18. kedd és május 19. szerda este 7 óra - Merlin Színház
William Shakespeare: AHOGY TETSZIK
Komédia
Rendező: Vidnyánszky Attila
 
YORICK STÚDIÓ, MAROSVÁSÁRHELY & DRAMACUM, BUKAREST
május 26. szerda este 7 óra és május 27. este 7 óra - Merlin Színház
20/20
Író-rendező: Gianina Carbunariu