A rendszerváltás óta több portugál zenész érkezett vendégszereplésre Magyarországra, ám a fado műfaja igazán csak az utóbbi években vált nálunk ismertté. Mísia elmondása szerint akkor kezdett fado éneklést tanulni, amikor az még nem volt mérhető mai népszerűségéhez Portugáliában. Azóta beutazta Európát, koncertezett az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Koreában. Itthon idén tavasszal adott először koncertet a Millenárison.
Hivatalos honlapja úgy mutatja be Mísiát, hogy életére legnagyobb hatással anyja és nagyanyja voltak, két spanyol nő, akik a művészetben és a szerelemben is a maximumot keresték. Édesanyja balett-táncos volt, tőle örökölte Mísia szépségét és tánctehetségét. Leendő apját a színpadról bűvölte el a táncos anya, így ismerkedtek meg, majd hamarosan Portóba költöztek, ahol megszületett Mísia, eredeti nevén Susana Maria. (Művésznevét Picasso és Mallarmé múzsája után választotta.) Mivel szülei később elváltak, a kislány sok időt töltött nagyanyjával, ő csepegtette belé a szabad szellemet, a kalandvágyat, és a nőiesség titkait.
Előadása elején Mísia elénekelt három dalt, csak utána tartott rövid bevezetőt a fado-ról. Mint rögtön ekkor cinkosan elmondta, ez a műfaj annál jobb, minél titokzatosabb, nem fog tehát sokat beszélni. Ez a rejtélyesség tehát szerves eleme a fado zenének, akárcsak a tangónak, és minden igazán szenvedélyes műfajnak. Mert a szenvedély akkor jó, akkor hat, ha van benne valami fojtott, valami ösztönösen sejtelmes. Az afrikai rabszolgák és portugál tengerészek zenéjéből formálódott fado-ra erős arab hatás is rakódott. Története megfoghatóan az 1820-as évekre vezethető vissza, egyesek azonban egészen a középkortól eredeztetik. A fado olyan, mint Mísia arca: méltóságteljes, érett, bölcs, fájdalmas, mégis derűs, rajta finom mosollyal. Ezt fejezi ki a portugál ?saudade? szó, mely a vágyakozást, szomorúságot, nosztalgiát, fájdalmat, de a boldogság lakhelyét is jelenti.
Mísia szíve a nomád életmód fele hajlik, életében és dalaiban fontos szerepet kapnak a helyhezkötöttségtől mentes élet hordozói, a naplók. Nem véletlenül kapta új albuma a ?Drama Box Hotel? címet. Aki egész életében utazik, az hotelszobákban, átmeneti szállásokon él, gondolatait a naplójával osztja meg. Ez a koncepciója az új albumnak, mely ilyeténképpen teljesen kitárulkozó és egyedi ötlet.
A koncert kezdetétől a kivetítőn egy különleges kép nézett szembe velünk: egy hotelszoba- részlet megbontott fehér ággyal, álmodozó hangulatú kerek ernyőjű asztali lámpával, az ágyon egy piros telefonnal. A szobában egy nő volt, vagy van, csak épp nem látszik, esetleg még visszatér, ez kétségtelen. A kép, melyet kortárs konceptművész készített, önmagában is beindítja a néző fantáziáját, de amit Mísia hozzátett, az még jobban elirányít. A nő ? mondta Mísia ? valami szörnyűséget készül elkövetni. Akár öngyilkos lesz, akár férjhez megy, mindegy. A lényeg, hogy a szoba ezt a feldúlt, sorsfordító tépelődéssel terhes atmoszférát hordozza. Ez adja meg a közeget annak a fado-csokornak, melyeket Mísia az új albumáról előadott.
A fado zenei anyaga legalább ezer tradicionális népi gyökerű dallamból áll, ezeket az énekes szabadon választott szöveggel énekelheti. Mísiánk így jutott el a közelmúlt és a jelen legnagyobb portugál költőihez. Mint mondta, az íróknak-költőknek szabad bejárásuk van a Drama Box Hotelbe, csakúgy, mint más művészeknek, festőknek például. Hogy az életben is velük veszi körbe magát, az rokon szellemiségüknek, és szoros barátságuknak köszönhető. A csoda az, hogy ezt át tudta menteni zenéjébe is, olyan gócpontot teremtve, ami minden bizonnyal maradandó lesz a portugál kultúra történetében.
A fado szereti a végzetest, ezért fér meg jól a tragikus szerelmi költészettel, a szenvedéssel, és a költészettel általában. A dalok közül volt, amelyik a megosztottságról szólt: mikor az ember majd szétszakad több dolog között őrlődve; volt, amelyik egy kegyetlen szerelmesről szólt, volt, amelyik a hiányzásról. A szövegek olyan kifejezően illeszkednek a dallamhoz, hogy az is megérti, aki nem beszéli a nyelvet. Mísia hangja amilyen szenvedélyes és gyilkos az egyik pillanatban, olyan lágy és felülemelkedő a következőben. Előadói stílusa kiforrott, biztos karmozgással, egyszerűséggel, mégis igazi dívára jellemző kisugárzással írható le. Hangja képes olyan erős, kitartott zengésre, mint egy fatörzs magasba futó íve, de mesterien tartottak a pianói, és egészen könnyed hajlításokkal bármikor meg tudja csavarni a dallamot.
Ezek többnyire moll dallamok, de a fado kedveli a dúr-moll váltakozást és a többszörös modulációkat. Mísiának ez is a vérében van: fantasztikusan tisztán és természetesen költözik át egyik hangnemből a másikba.
Az előadás két részből állt: az elsőben három zenész kísérte az énekesnőt, kettő portugál gitáron, egy spanyol gitáron. Összeérett játékukkal kiválóan alátámasztották az énekhangot, megadták a támaszt és a pengetős hangszerek örök hangulatát. Mísia ekkor földig érő fekete garbóruhát viselt, hozzá való földig érő fehér sállal. Mezítláb állt a színpadon.
A második rész előtt kiment átöltözni, ezalatt két új zenész lépett be. Egy zongorista, aki később lenyűgöző erővel kísérte Mísiát, és egy briliáns hegedűs. Mire Mísia visszatért, teljesen átalakult a külseje: fényes fekete kosztümöt, piros kesztyűket és ezekhez illő piros fülbevalókat, nyakláncot tett fel. Egyezett ez a kép légkörével, és tökéletesen képviselte Mísia cseresznye, ribizli, vagy szilva ízű hangját.
Utolsó előtti darabnak egy fiatalon meghalt francia énekesnőt idézett, franciául énekelt; ez volt ez egyik legszebb dala a koncertnek. Az ezután jövő részlet pedig Piazzola operájából spanyolul szólt: Yo soy María címmel. Ezt a dalt még mindig hallom, szerintem nem vagyok vele egyedül. Augusztus 14. este a közönség állva tapsolt Mísiának, aki búcsúzóul egy egész rövid, kivételesen vidám fado-t énekelt. Pontosítok: nem búcsúzott, azt mondta, visszajön nem sokára.
szerző: Csoma Orsolya
fotó: Nehéz Andrea
