HÁZIMOZI

Egyéb

A multicsatornás, globális rendszerek (kábel, műhold) térhódítása óta - nem beszélve a video-dvd fogyasztók egyre bővülő lehetőségeiről - magánhasználatba kerülhet szinte az egész filmtörténet.
A két műholdvevő tányérral és egy kábelrendszerrel működő szerény kis házimozimban 77 olyan műsor fogható, amelyen játék- vagy dokumentumfilm választható. Közülük 13 magyar nyelven kínál vizuális táplálékot, és ebből 6 kifejezetten filmcsatorna. Hát persze, hogy nem könnyű választani.
Remélem, a TERASZ olvasóinak-nézőinek ezentúl mégis könnyebb lesz! A HÁZIMOZI rovatban minden napra kínálok majd legalább egy, olykor több filmet, amelyeket szerintem aznap nem szabad, de legalább is nem érdemes elmulasztani.
Teszem ezt annak tudatában, hogy előfordulhat: egy adott lakásban nem biztos, hogy fogható éppen az a csatorna, amelyről válogatok, de ilyenkor a "ritkaságok" mellett szerepel egy általánosan elérhető választék. Fogadják úgy ezt a személyes, egyben személyre szóló kínálatot, mint ha az önök zsúfolásig megrakott "vizuális könyvespolcáról" alkalmanként én válogatnám ki, hogy éppen melyik kötetet érdemes elolvasni, azaz végignézni.

Hétfő: Kezdjük a hetet egy 37 éves, majdnem háromórás, klasszikusnak számító amerikai szuperprodukcióval. A leghosszabb nap (fotó) a második világháború idején, 1944 júniusában végrehajtott normandiai partraszállás történetét mondja el, azt a napot, amely tovább tartott huszonnégy óránál.
A többször megfilmesített eseménynek ez a legteljesebb és leghitelesebb játékfilmváltozata. Ken Annakin rendezte, a csatajelenetek többségének felvételeit ugyanaz a magyar származású Andrew Marton irányította, aki a Spartacus híres kocsijelenetének is rendezője volt.
A főszereplők listája egészen ritka nemzetközi sztárparádé: Wayne, Steiger, Henry Fonda, Mitchum, Burton, Jurgens, Wagner, Ferrer. Biztos vagyok benne, hogy ezt a "leghosszabb" napot sokan ismerik már Steven Spielberg Ryan közlegény megmentése című filmjének első félórájából. Így a két élmény összevetése igazi filmínyenceknek való.
(RTL-klub: 21.45, ha nincs csúszás a valóságshow miatt.)

Bacsó Péter: Sztálin menyasszonya
Kedd: Legyen ez A magyar film napja ezen a héten! A Bacsó Péter rendezte Sztálin menyasszonya, főszerepben a káprázatos Básti Julival (MTV2: 21.45); vagy Bereményi Géza első rendezése, a Tanítványok, amely Eperjes Károly első abszolút filmfőszerepe. (Filmmúzeum: 21.00).

Szerda: Megint két film, a nemrégiben indult Le Cinema (18.00) elnevezésű eredetileg francia csatornáról, amely csak európai filmeket sugároz - köztük sok magyart is - a filmtörténet svéd óriásának, a nyolcvanötéves Ingmar Bergmannak szinte egész életművét folyamatosan műsoron tartják Itt látható a hazai mozikban soha sem játszott 1958-as Arc.
Főszereplők : Max von Sydow, Ingrid Thulin, Gunnar Björnstand. A misztikus erejű, furcsán erotikus mű filmtörténeti érdekessége: Bergmann ebben az időben a malmői színházban rendezett, és kitalálta, hogy különös vállalkozásba kezd. Egy színházi premier után ugyanazzal a társulattal leforgatja ezt a nézőktől nagy figyelmet igénylő pszihológiai drámát.
Persze a Le Cinema elég kevéssé ismert és talán a többihez képest korlátozottabban hozzáférhető csatorna, ezért a filmtörténet egy másik óriásának, Alfred Hitchcocknak egy igen szórakoztató művére is felhívom a figyelmet, a címe: Titkos ügynök. Ugyan ez is régi film (1936), de sok mai krimivel felveszi a versenyt, nem beszélve a színészekről, pl: John Gielgud, az angol színház és filmtörténet egyik legnagyobb alakja és a magyar származású Peter Lorre. (Filmmúzeum: 18.15.)

Kép - Bereményi Géza: Tanítványok

Csütörtök: Egyetlen napon elcsíphető két nagy filmszínésznő: Töröcsik Mari és Liv Ulmann. Nem a legjobb filmjeikben, de a legjobb formájukban. Volt egy magyar film, amelynek címét Chaplintől "lopták": Kölyök. Ebben Töröcsik Mari a címszereplő és rajongói egy nem igazán jelentős, már-már sematikus filmben is élvezhetik személyisége különleges varázsát. (MTV2 : 21.40).
Lív Ullmann kedvéért vagy nagyon későig fenn kell maradni, vagy be kell állítani a videót. A legenda szerint a IX. században volt egy női pápa, ez a rendhagyó történet a témája az angol filmnek, amelynek finom áthallásai nem csak a készítés évében (1972) hanem ma is elgondolkoztatóak. (MTV1: 24.00).

Kép - Alfred Hitchcock

Péntek: A mai német filmművészet egy érdekes, moziban nem játszott darabjára hívnám fel a figyelmet. Godard híres Kifulladásig-ja adta a mintát Wolfgang Beckernek, az új német film egyik markáns rendezőjének, aki a mai Berlinben játszatja el a rendőrség elől menekülő fiatalember és párjának történetét. Jean Paul Belmondo egykori szerepében az ígéretes ifjú Jürgen Vogel látható. (Duna TV: 22.10).

Szombat: Igazi hétvégi szórakozás A tehetséges Mr. Ripley. A kilenc Oscar-díjjal dekorált Angol beteg rendezőjének, Anthony Minghellának sorrendben következő munkája, három különlegesen igényes színészi teljesítménnyel. Napjaink amerikai ifjú férfi sztárjai - Matt Damon és Jude Law - mellet az igazi élmény Gwyneth Paltrow könnyed, talányos és szemrevaló alakítása (MTV1: 21.00). Micsoda véletlen, hogy aki tudja fogni a WDR3-as német csatornát, az előző este éppen Paltrowról készített portréfilmet nézhet, kicsit későn. (23.45).

Andrzej Wajda: Az ígéret földje
Vasárnap: a hét vége utolsó kikapcsolódásra szánt óráiban adódik igazán türelme az embernek egy olyan monumentális művészfilmre, mint az Andrzej Wajda rendezte Az ígéret földje. A századforduló idején Lodzban játszódó többgenerációs történet egyik sztárja a még ifjú Daniel Olbrychski.
Remélem az én HÁZIMOZIM valóban megkönnyítette a választást.