Herczeg Adrienn és Urbán Tibor is távozott a pécsi színháztól

Színpad

 Herczeg Adrienn az Istenítélet című előadásban

(MTI) - A házaspár hirtelen távozásának körülményeiről nem kívánt nyilatkozni Simon István.
    A PNSZ e heti bemutatójában, Az arany ára című darabban is játszott volna a két színész, ám a csütörtöki főpróbán már Kovács Mimi és Götz Attila látható helyettük, s az eredeti elképzelésekkel szemben nem lesz nyilvános az előadás. A pénteki bemutatót azonban megtartják - mondta az igazgató.
    Balikó Tamás, a színház vezetője az MTI-nek elmondta: kedden reggel mondott fel Herczeg Adrienn és Urbán Tibor, amit ő elfogadott. A távozás okairól nem kívánt többet mondani.
    ?Váratlanul ért minket távozásuk, megfeszítve dolgozunk azon, hogy ne maradjanak el előadások? - hangsúlyozta Balikó Tamás.
    A két színész többek között a múlt héten bemutatott Gettóban, a műsoron lévő Anconai szerelmesekben és a Pletykákban játszik.