Hétfőn kezdődik a Mezzo-operaverseny döntője Szegeden

Színpad

(MTI) - A csaknem kétéves szervezést követően tavaly novemberben elkezdődött verseny döntőjében öt ország öt operaprodukcióját láthatja két-két alkalommal a közönség.

 
A fesztivál gáláját november 17-én tartják, ekkor adják át a legjobb női és a legjobb férfi opera-előadónak járó fődíjat is. A megmérettetésen több mint háromszázötvenen indultak, a döntőbe tizenkilencen jutottak, s közülük választja ki az Anatolij Vasziljev színigazgató, rendező vezette zsűri a végső győzteseket. Az eredményhirdetésen adják át a legjobb produkciónak, valamint a legjobb férfi és női énekesnek járó közönségdíjat is, melyet az előadásokat a helyszínen, illetve a televíziók közvetítésein követő nézők szavazatai alapján ítélnek oda.
 
Az öt produkció közül hármat már bemutattak. Gershon Kingsley és Michael Kunze új darabjának, a Wallenberg életéről szóló Raoul című operának Julia Haebler rendezésében május 9-én volt a premierje Brémában. Alföldi Róbert világpremierként szeptemberben állította színpadra Robert Ward új, Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámájából készült művét a New York-i Dicapo Operában. Lengyelországban, a gdanski Balti Operában pedig október 17-én játszották első ízben Benjamin Britten Lucretia meggyalázása című darabját Telihay Péter rendezésében.
 
A Rennes-i operában egy XIX. századi német szerző, Heinrich Marschner Vámpírjának premierje - Balázs Zoltán rendezésében - pénteken lesz. A Michael Sturm rendezte Adriana Lecouvreur hétfői bemutatója pedig egyben a döntő nyitóelőadása is.
 
Az operafesztivál- és verseny egyik fontos célja, hogy a világ operaközönsége és a rendezők megismerkedhessenek olyan énekesekkel, akikkel egyébként nem találkozhatnának.
 
Korábban: