Hiánypótló platform

Színpad

Akku
Az egyes alkotócsoportok és az egész terület fejlődése szempontjából is létfontosságú elősegíteni a művészek integrációját az európai- és világpiacra, s ehhez a személyes találkozón keresztül vezet a legrövidebb út. A dunaPart meghívott vendégei a rendezvény révén érzékeny és aktuális lenyomatát kapják a mai magyar társadalmi és előadóművészeti állapotoknak.
 
A Trafó és a Krétakör személyes kapcsolatait és külföldön szerzett többéves tapasztalatait próbálja latba vetni a társulatok sikeréért. A két szervező szakmai tanácsadó testület javaslatai alapján a műfaji és földrajzi keretek szélesítésével a lehető leggazdagabb programot igyekezett összeállítani.
 
November 13. és 17. között mintegy 25 alkotást láthatnak az érdeklődők elsősorban a színház és a tánc területéről, de számos határátlépő kísérlettel is találkozhatnak. Vidéki és határontúli magyar társulatok is fellépnek, így valóban rendkívüli áttekintést nyerhet, aki erre a hosszú hétvégére Budapestre látogat. Csütörtök délutántól vasárnap éjjelig sűrű program várja az érdeklődőket, 17-ére pedig az újjáalakuló Krétakör műhelymunkáját tekinthetik meg az érdeklődő résztvevők.
 
A dunaPart klubban (az Akkuban) délelőttönként szakmai megbeszéléseket szerveznek, esténként pedig különleges zenei élmények mellett nyílik alkalom találkozni a bemutatott produkciók alkotóival. November 13-án az ünnepélyes megnyitó után 19 órakor a külföldi vendégek zártkörű előadáson megtekinthetik Frenák Pál legújabb koreográfiáját, az InTimE-ot.
 
A részletes program
november 13.
19 óra Trafó: Frenák Pál Társulat: InTimE  
21 óra MU Színház: Gold Bea: Tanulmány a koreografológiáról
Virág Melinda: Altrea Pars
Réti Anna: Lélek pulóver nélkül
21 óra Merlin Színház: Nézőpont: Love and money
 
november 14.
15 óra Bárka Színház: Mundruczó Kornél: Frankenstein-terv
18 óra Merlin Színház: Kompánia: Othello kommentárok
19 óra Trafó: TranzDanz: Bankett
19.15 óra Merlin Színház: Hólyagcirkusz: Csődcsicsergő
20.30 óra Közép-Európa Táncszínház: Gergye Krisztián: T.E.S.T. (1.)
21 óra MU Színház: Urbán András: Brecht - The Hardcore Machine
22 óra Sanyi és Aranka Színház: Ladányi Andrea: BL
 
november 15.
15 óra Trafó: Baltazár Színház: Picasso: A világ teremtése
16 óra Gödör Klub: Élőkép Társulat: Végtelen
16.30 óra Artus - Goda Gábor Társulat: Sztélé
18 óra Merlin Színház: Kamara Savaria: CzukorShow
18 óra MU Színház: Tünet Együttes: Alibi
20 óra Trafó: Tánc Showcase
 
november 16.
15 óra SzFE: HoppArt: K.mama
15 óra Merlin Színház: Finita La Commedia: Emberkönyv
18.30 óra Szkéné: Pintér Béla és Társulata: Gyévuska
20 óra Trafó: Fortedanse: Kalevala
20.30 óra MU Színház: Természetes Vészek Kollektíva: Pre-Action
22 óra Sirály: TÁP Színház: Fisherman's Friends
 
november 17.
14 óra Krétakör bázis: Krétakör: Szabadulóművészet - műhelybemutató